Neveljünk olvasókat!

Égigérő

(Karácsonyfa alá kívánkozó) Gyerekkönyves újdonságok - 2019. november

2019. december 04. - Réka Czakó

kacagtato_gyerekkonyvek_2.png

Közeledik! Nagyon közeledik! Nem tagadom, már én is mindent csak azzal a szemmel nézek, hogy kinek okozna örömet ha karácsonyra meglepnénk vele. Természetesen a novemberi újdonságokkal kapcsolatban sem tudtam ezt a funkciót kikapcsolni, így olyan könyveket hoztam most nektek, amelyeknek ott lehet a helye a fa alatt. Sok-sok sorozat kapott új részt, így ezeket természetesen a korábbi kötetekkel együtt javaslom beszerzésre, hogy jó hosszú időre legyen muníció. A Harry Potter őrület soha végett nem érő folyamának igen izgalmas új eleme a roxforti házak szerint kiadott Bölcsek köve, mely tele van a házakra jellemző extra tartalmakkal és izgalmas részletekkel. Potter-rajongóknak kötelező!

Molnár Krisztina Rita Sálmeséjét és Várfalvy Emőke Négy kerék Autóklinikáját külön kiemelném, mert az egyik a finomságával, szépségével, másik a redkívül alapos szakmai hátterével és a magyar autószerelő műhelyek hangulatának tökéletes elővarázsolásával vett le a lábamról. Na, jó! Az autószerelős rész talán az olvasóim jelentős részének nem fog olyan nagy örömet okozni de gondolkodjunk ovis és kisikolás korú fiaink és az apukák fejével. Neki ez a könyv lesz a Kánaán! :D

Kisgyerekes anyukák szívét fogja megdobbantani a Kismadár kettőt lép című mondókás könyv, mely Nagy Diána illusztrációival minden babaszoba dísze lehet.

Természetesen még a lista számtalan tagját ki lehetne emelni, hiszen eleve azért hoztam ide nektek ezeket a könyveket, mert jónak gondolom őket. Amit még mindenképpen meg szerettem volna külön említeni, mert hiánypótló és nagy szüksége van rá a gyerekeinknek, az Kobi Yamada két könyve, a Mit kezdjünk egy problémával? és a Mit kezdjük egy ötlettel?

Óh! Hát szóljatok rám, hogy a legfontosabbat nem is mondtam! Itt a Rumini legújabb része! Minden Rumini-rajongónak irány Tükör-sziget! :D

Természetesen tele a lista jó kiskamasz- és kamasz olvasmányokkal is. Ha érintett van a közelben, tessenek kattintani!

 

0-3 éveseknek

id22-314808.JPGElső képes szótáram (Kolibri Kiadó)

Ennek a képes szótárnak a segítségével a gyerekek játszva ismerkedhetnek az őket körülvevő világgal, miközben a megfigyelőkészségük is fejlődik. A gazdagon illusztrált oldalakat böngészve az új szavak tanulása csupa szórakozás!

 

 

 

 

id22-315728.JPGSzáraz tónak nedves partján (Kolibri Kiadó)

A legnépszerűbb mondókák és dalok a legkisebbeknek, friss, kortárs illusztrációkkal.
A kisgyerek kívülről fújják a Száraz tónak nedves partján című dalt. És ki ne ismerné a mondókát: Kisegér, kisegér, minden lukba belefér?
A strapabíró, keménylapos sorozat már a bölcsisek számára is kényelmesen fogható, a lekerekített sarkok pedig megóvják őket a sérülésektől.
Bertóthy Ágnes humoros rajzaival.
0+

 

 

id22-314337.JPGEgy kismadár kettőt lép (Naphegy Kiadó)

Tematikus népi mondóka-sorozatunk első válogatásában számoló, kiszámoló-kiolvasó, hintáztató mondókákat gyűjtöttünk össze, amelyek nem csak az önfeledt játékra nyújtanak lehetőséget, de a korai fejlesztésben is pótolhatatlanok.
Egy, megérett a meggy, kettő... Sokan, sokféleképpen tudjuk folytatni a versikét.
A Kárpát-medence különböző tájairól származó rigmusok ismert és még sosem hallott-olvasott sorai tűnnek fel a kötetben, melyet Nagy Diána letisztult és vidám illusztrációi tesznek a legkisebbek számára is azonnal érthetővé és letehetetlenné.

 

id22-313494.JPGSusanne Gernhauser: Legkedvesebb böngészőképeim (Keress, találj, mesélj!) (Scolar Kiadó)

Ez a szokásosnál kicsit nagyobb és vastagabb kötet válogatás a Keress, találj, mesélj! böngészősorozat tagjainak legnépszerűbb oldalaiból. A mozgalmas jeleneteket ábrázoló, részletgazdag képeket nézegetve a gyerekek megannyi érdekességet és mesélnivalót fedezhetnek fel azokról a dolgokról, amik ebben a korban a leginkább foglalkoztatják őket. Falusi gazdaság, strand, tópart, óvoda, városi park, közúti és városi közlekedés, építkezés, vasútállomás, piac, állatkert, erdő - mind-mind felfedezésre váró helyek az apróságok számára.

 

 

id22-315315.JPGMókázz és mixelj! - Vadon élő állatok Játékos lapozó Varró Dániel fordításában (Móra Kiadó)

Ezeknek a vadon élő állatoknak egy-egy hangra írt bolondos történetei cseppet sem egyhangúak, de még változatosabbá, mulatságosabbá teheted a három részre vágott oldalak keverésével, lapozgatásával, variálásával.
Varró Dánielnek a nyelv adta játékos lehetőségekkel élő fordításában a mókásan mosolygó majomtól a gáláns, gavallér gepárdon át a zakkant, zizi zebráig különféle állatokkal ismerkedhetsz meg, és a lapokat mixelve újabb és újabb kalandokba sodorhatod őket.

 

 

id22-315392.JPGGryllus Vilmos: Félperces mondókák (Teknős Könyvek)

Macska, mókus, teknős és sok más kedves állat elevenedik meg Gryllus Vilmos játékos rímeinek és Megyeri Annamária életteli rajzainak köszönhetően ebben a lapozóban, amit a kisgyerekek egész biztos nem csak fél percig forgatnak majd…

A YouTube-on Fél(perces) nóták néven további mondókák érhetők el.

2+ éveseknek

 

 

id22-316349.JPGVadadi Adrienn: Ákos óvodába megy (Pagony Kiadó)

Ákos nemrég kezdte az óvodát. Azonban hiába aranyos az óvó néni és a gyerekek, csak nem akar egyedül
bemenni a csoportszobába. Amikor anyukája egyedül hagyja, senkivel sem játszik, egész nap
szomorkodik - és persze az elalvás sem megy könnyen. De játékkal és kedvességgel minden probléma
megoldható, és végül Ákos örül, hogy ő is óvodás, hiszen együtt játszani a legjobb!
Vadadi Adrienn legkisebbeknek szóló ovis történetei észrevétlenül járnak körül egy-egy problémát az
ovisok mindennapjain keresztül. Most az elválás és a beilleszkedés áll a középpontban. A könyv végén
az író szülőknek szóló utószava olvasható.

Óvodásoknak

id22-316088.JPGPásztohy Panka: Pitypang testvérei (Pitypang és Lili-sorozat) (Pagony Kiadó)

Lilinek hamarosan testvére érkezik! A kislány nagyon várja, hogy már játszhasson a
kisbabával, de addig is ki kell deríteni: vajon egy menhelyről örökbefogadott kutyusnak is
vannak testvérei? Tarts Pitypanggal és Lilivel legújabb kalandjuk során!

 

 

 

1760507_3.jpgWinkler Róbert: Márton és Micike az építkezésen (Márton és Micike-sorozat) (Kolibri Kiadó)

Legutóbb, ​amikor Márton kíváncsi kiskutyája, Micike megszökött, a tűzoltóknak kellett kimenteniük egy építkezési gödörből. Micsoda szerencse, hogy semmi baja nem esett! És micsoda szerencse, hogy épp egy nagy építkezésnél történt mindez!
Mártonék még fel sem ocsúdnak a sok izgalomból, máris egy sárga sapkás építésvezető lép oda hozzájuk. Bandi bácsi ugyan kissé tart a kutyáktól, de szerencsére szívesen körbevezeti a kisfiút az építkezési területen. Daruk, cölöpözők, légkalapácsok zúgnak mindenütt, de ott, a sarokban még régészek is dolgoznak!
Vajon mennyi idő alatt köt meg a beton? Hány méter magas egy daru? Hogyan épül a lépcsőház vagy a liftakna? És mi történik a megtalált, 2000 éves cserepekkel? Ezekre és még számos kérdésre kapjuk meg a könyvből a szerzőpároshoz méltóan alapos és humoros választ.
(Nem csak) Apáknak és fiúknak!
5+

Baranyai (b) András a Magyar Iparművészeti Egyetemen diplomázott, mára pedig az egyik legismertebb hazai grafikus. Számos általa illusztrált gyerekkönyv kapott hazai és nemzetközi elismerést.

id22-316119.JPGKertész Erzsi: Állati Vállalat - VirágZoo (Állati KávéZoo 2.) (Cerkabella Kiadó)

A többszörösen díjnyertes szerzőpáros újabb kötete!

Nekünk mi jelenti a Paradicsomot? Romantikus naplemente? Végtelen lustálkodás? Megnyugtató wellness – esetleg egy kis titokzatossággal vagy drámával fűszerezve?

Az Állat KávéZoo mesekönyvből ismerős állatian furcsa kalandok folytatódnak: Antika és Lopez úgy dönt, hogy a dzsungel egy lakályos részén megteremti a Nagy Közös Boldogság szigetét. Tomáto valóban paradicsomi hely, mindenki előtt nyitva áll, aki a boldogságot keresi!
Ahogy Kertész Erzsitől megszokhattuk, a merész nyelvi játék, a kabarétréfákba illő helyzetkomikum és a metszően ironikus humor mögött nagyon is magunkra ismerhetünk.

Nagyobb ovisoknak és kisiskolásoknak

id22-316327.JPGMolnár Krisztina Rita: Sálmese (Scolar Kiadó)

"De megígérte, hogy télire köt nekem egy hosszú és meleg sálat."

A Sálmese úgy kígyózik, mint egy hosszú, tiri-tarka fonalakból kötött sál - az időn át. A gyerekek számára hihetetlen, hogy nagypapa és nagymama is volt egyszer gyerek. Hogy volt, amikor rakoncátlankodtak, és volt, amikor szerelmesek lettek.
Nagymama haja ezüstgombolyag, nagypapa zsebe tele van térképekkel.
Nagymama sálat köt, nagypapa megmutatja, hol nő a leánykökörcsin.
A nagyszülők és unokák közti szeretet talán a legbékésebb - erről az időn át is melegítő kapcsolatról szól Bogdán Viktória és Molnár Krisztina Rita meséje.

 

 

id22-316124.JPGVárfalvy Emőke: Négy kerék autóklinika (Cerkabella Kiadó)

A Négy Kerék Autóklinika egy kis vidéki városban működik, és a szerelőknek köszönhetően a legjobb a környéken. A három Zoli, azaz Hozi, Lezo és Nemzoli rajong a régi autókért, hiszen azokat sokkal izgalmasabb javítani, mint az új modelleket.
A kötet öt meséjében egy-egy öreg autót gyógyítanak meg. Katica, az öreg bogárhátú, a köhögős Tóbiás, a kis rózsaszín Mini, a családi autó, Zaffi és az Autómentős Pityu által bevontatott tűzoltó-rohamkocsi legalább annyira különleges és szeretnivaló, mint a gazdáik.
A Zolik pedig fantasztikusan ügyesek!
A kötetet minden meseszerető kisgyereknek ajánljuk, de járműrajongóknak kötelező!

 

id22-314971.JPGKobi Yamada: Mit kezdjünk egy ötlettel? (Kulcslyuk Kiadó)

Mit kezdesz egy ötlettel?
Különösen egy olyannal, ami különös vagy merész, sőt, talán egy kicsit vad.

Megpróbálod elrejteni? Elfelejteni?
Úgy teszel, mintha nem is a tiéd lenne?

Ez a mese egy remek ötletről szól, és egy gyerekről, aki ezt az ötletet megvalósítja.
Ahogy nő az önbizalma, úgy nő maga az ötlet is. Aztán egy napon valami lenyűgöző dolog történik.

Ez a mese négyéves kortól százéves korig mindenkinek jó szívvel ajánlható, akinek valaha volt már olyan ötlete, amely túl nagynak, túl különösnek vagy túl bonyolultnak tűnt.
Arra inspirál, hogy bánj jól az ötleteddel, adj neki teret, hogy növekedjen, aztán csak figyeld meg, mi történik.

Minden, amit magad körül látsz, valaha egy ötlet volt.

Mit kezdesz hát a TE ötleteddel?
Most már rajtad áll!

Díjak:

- Independent Publishers Award
- Washington State Book Award
- Moonbeam Children's Book Award

id22-314973.JPGKobi Yamada: Mit kezdjünk egy problémával? (Kulcslyuk Kiadó)

Mit kezdesz egy problémával?
Különösen egy olyannal, ami követ téged, és sehogy sem akar eltűnni.
Aggódsz miatta? Próbálod figyelmen kívül hagyni? Elmenekülsz előle?

Ez a mese egy makacs problémáról szól, és egy gyerekről, aki sokáig nem tudja, mit kezdjen vele. Minél tovább próbálja elkerülni, a probléma annál nagyobbnak látszik. Ám amikor végre összeszedi a bátorságát, hogy szembenézzen vele, kiderül, hogy az valójában egészen más, mint aminek látszik.

Ez a mese, amely négyéves kortól százéves korig mindenkinek jó szívvel ajánlható, arra inspirál, hogy vedd szemügyre közelebbről a problémádat, hogy rájöhess, miért termett ott, és mi dolgod van vele. Ha jól közeledsz hozzá, átformál téged, és segít felfedezni, mennyire bátor, erős és rátermett is vagy.

Mit kezdesz hát a TE problémáddal?
Most már rajtad áll!

Díjak:

- National Indie Excellence Awards (2017)
- The Christopher Awards (2017)
- Mom's Choice Awards (2016)
- Moonbeam Children's Book Awards (2016)

Kisiskolásoknak

id22-316357.JPGFekete András: Tüsi és Lobonc megmenti Bam Bandit) (Pagony Kiadó)

Az egész   ott   kezdődött, hogy Bam Bandit elrabolták. Vagy ott, hogy Hüvelyk úr megalapította a Nemzeti Fogvájó Dinasztiát. Vagy ott, hogy Bam Bandi apukája, Bam Balázs fogpiszkálókészítő-mester, milliárdos üzletember lett. Vagy talán még Bam Balázs hányattatott gyerekkorában, amikor is mindenki Bambának csúfolta. A lényeg, hogy most Tüsinek és Loboncnak a kezébe kell vennie az irányítást, és megküzdenie a szuhadákkal (szúnyogok, hangyák és darazsak elképesztően veszélyes keverékei) és a krotikkal (akik krokodilok és tigrisek szerelméből születtek), majd ki kell szabadítania legjobb barátjukat Sam Öldök fogságából. Akinek ráadásul három szeme van.

 

 

1793154_3_1.jpgBerg Judit: Rumini Tükör-szigeten (Rumini-sorozat) (Pagony Kiadó)

„Tükör-sziget közvetlen szomszédságában áll egy ugyanolyan sziget. Egyik a másiknak a tükörképe. De melyik az igazi? Annyi biztos, hogy mindkettőn furcsa dolgok történnek. A Szélkirálynő először csak azért kanyarodik Tükör-sziget felé, hogy orvosságot szerezzenek Sajtos Rozi betegségére, de hamarosan mindannyiuk élete veszélybe kerül, miközben még az sem biztos igazán, hogy a menekülés kulcsát Tükör-szigeten vagy a mellette emelkedő tükörképén találják-e.”

 

 

 

8-12 éveseknek

id22-316351.JPGBecskei Gábor: Őrszem és Káoszkreátor (Abszolút Könyvek) (Pagony Kiadó)

Marci az iskola utolsó napján izgatottan siet haza, hiszen kedvenc képregény-sorozatának, a Bíbor Kapitánynak legújabb száma várja a postaládában. Azonban csalódnia kell, ugyanis a képregény címlapján imádott kapitánya helyett Gomori Brúnó, egy teljesen jelentéktelen gonosztevő néz rá vissza.

De mi történik, ha a képregény világa megnyílik, és eljön Gomori Brúnó, vagyis Káoszkreátor, hogy magával vigye Marcit, akit rejtélyes okból Őrszemnek szólít?
Vajon tényleg azok az igazi hősök, akik ezt állítják magukról?
Mit akar valójában Bíbor Kapitány?
Káoszkreátor képes megváltozni?
Marcinak sikerül megmenekülnie?
Akciódús történet a képregények világából barátságról, hősiességről és arról, hogy néha semmi sem úgy van, ahogy elsőre gondolnánk.

A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9--12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek,
abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút jó őket olvasni!

id22-316123.JPGSomfai Anna: Barátságháló (Cerkabella Kiadó)

Időutazásos kalandok a múltban és egy másik dimenzióban! Lencsi és Fülöp egy különleges képességű macska segítségével nemcsak a gonosz ellen szövetkezik, hanem egyúttal a szigorú Márti néni körül szakadozó barátsághálót is újraszövi. Fantasztikus meseregény a világot összetartó hálókról.
Somfai Anna író, fizikus ezzel a kézirattal 2017-ben megnyerte az Aranyvackor pályázat különdíját.

„Fülöp leheveredett az ágyára, és a Star Wars posztert bámulta, amit még papától kapott, amikor az utolsó részt együtt megnézték. Miféle erő lakozhat a barátságkristályban? Amióta kézbe fogta, biztos volt benne, hogy a kristályban valamiféle pozitív erő lakik. Vagy csak jó célra használta, mint a jedik? Előhúzta a zsebéből a kristályt, vizsgálgatta, forgatta. A barátságkristály szürke színben csillogott, és a végtelen jelnek csaknem a fele fényesen ragyogott rajta. Vajon Kasztórnak mi szüksége van a kristályra?”

id22-316122.JPGMaksai Kinga: Erik és a legfelső utáni emelet (Névtelen világ-sorozat 1.) (Cerkabella Kiadó)

Ahogyan ​a regénysorozat következő köteteiben, ebben is egy gyerekcsapat igyekszik megoldani különféle tudományos-technikai jellegű rejtélyeket. Mikor az egyik gyerek, Erik eltűnik, és a rendőrség tehetetlen, az iskolatársai kezdenek nyomozni utána. Kiderül, hogy Erik az eltűnése után is folytatja a Névtelen Világ számítógépes játékot…

„- Na nézzük! – huppant le a forgós székére Liza, és bekapcsolta a Névtelen Világot. – Huszonhatos körzet – és már bele is nagyított a térképbe.”

Az egész még szeptemberben kezdődött, amikor Erik már néhány hónapja játszott a Névtelen Világ 1.0-val. Egyik este kapott egy üzenetet, hogy kiválasztották a játékosok közül. Ekkor még azt hitte, hogy a szokásos kamu dologról van szó, vagy valami számítógépes vírus támadta meg a gépét.
Ám mikor Erik eltűnik, felgyorsulnak az események: a nagyszájú Rája, a filmmániás Bazsi, a természetfeletti dolgokért rajongó Noel, az extravagáns Liza és az okos Dorka akcióba lép…

A Merítés-díj 2018 Ifjúsági irodalom győztes művének, a Mia és Majának alkotójától!

id22-316343.JPGLuca Novelli: Leonardo és a toll, amely megrajzolta a jövőt (Pagony Kiadó)

Tudósok, akik felfedezéseikkel megváltoztatták az emberi gondolkodást. Miközben megismerték a
világot, zseniális elméleteket és masinákat alkottak, amelyek a mai napig hatással vannak az
életünkre. Ismerd meg az életüket és találmányaikat, úgy, ahogy azt ők elmesélik!

LEONARDO festő, építész, műszaki tervező, mérnök, filozófus és kutató volt. Már a saját
korában mítosszá vált, olyan nagy feltaláló volt. Ha a munkáit megvalósíthatták volna, Napóleon talán repülőgépen utazott volna, és mára talán már benépesítettük volna a Naprendszer bolygóit. Megelőzte korát, sok találmányát csak évszázadokkal később tudta az emberiség megvalósítani.

id22-316344.JPGLuca Novelli: Hawking és a fekete lyukak rejtélye (Pagony Kiadó)

Tudósok, akik felfedezéseikkel megváltoztatták az emberi gondolkodást. Miközben megismerték a világot, zseniális elméleteket és masinákat alkottak, amelyek a mai napig hatással vannak az életünkre. Ismerd meg az életüket és találmányaikat, úgy, ahogy azt ők elmesélik!
STEPHEN HAWKING ugyanolyan kisfiú volt, mint bárki más: iskolába járt és a barátaival játszott.
De talán nem véletlenül csúfolták Einsteinnek már általános iskolában is... Ám az ifjú zseniről hamarosan kiderült, hogy egy ritka betegségben szenved. Ő ennek ellenére dolgozni és élni akart: a világegyetem titkait kutatta. Korának egyik legnagyobb és legismertebb tudósává vált, Galileivel,
Newtonnal és Einsteinnel emlegetik együtt.

 

1767025_3.jpgJ. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve - Griffendéles kiadás (Animus Kiadó)

Ez a különleges, griffendéles kiadás a Harry Potter és a bölcsek köve megjelenésének huszadik évfordulójára készült. Sok extra tartalommal, amelyek izgalmas újdonságokkal szolgálnak minden boszorkány és varázsló számára. Légy mindig büszke a házadra

Ha vakmerő vagy, s hősi lelkű,
Házad Griffendél.
Oda csak az kerül, ki
Semmitől se fél.
A TESZLEK SÜVEG

További kiadások:

Harry Potter és a bölcsek köve - Hugrabugos Kiadás

Harry Potter és a bölcsek köve - Mardekáros Kiadás

id22-315278.JPGBenjamin Read: Éjféli óra (Ventus Libro)

Emily szüleinek nyoma veszett az Éjféli Óra titkos világában – az időben zárványként megdermedt viktoriánus Londonban, a mágia és szörnyek e különös otthonában. Emilynek itt, az Éji Népség városában kell megtalálnia őket, és e küldetéshez nincs más segítsége, csak némi harapnivaló, egy álmos potyautas sün és a hírhedten nagy szája. Miközben vérszomjas lények lihegnek a sarkában, Emily versenyt fut az idővel, hogy kiderítse az igazságot, és kiszabadítsa a szüleit. Vajon meg tudja-e menteni mindkét világot, mielőtt kifogyna a szendvicsekből?

 

 

 

id22-316303.JPGRoald Dahl: Georgie csodás kísérletei (Kolibri Kiadó)

Lápi Georgie létrehozta a saját csodaszérumát, hogy móresre tanítsa az undok-utálatos-hörgős-morgós nagyiját. Ezt semmiképpen ne próbáld ki otthon (eszedbe se jusson!), de néhány tudományos kísérletet te is elvégezhetsz.
Kotyvassz otthon valódi trutyit, vagy építsd meg a saját vulkánod – ezek a fantasztikus, lépésről lépésre bemutatott kísérletek könnyen elvégezhetőek, és csupa olyan alapanyag szükséges hozzájuk, amelyeket otthon is megtalálhatsz.
Roald Dahl mesteri meséje minden fiatal tudóst meg fog ihletni.

 

 

12-14 éveseknek

1771133_3.jpgKelly Barnhill: A lány, aki holdfényt ivott (Könyvmolyképző Kiadó)

„A csillagfényben természetesen varázserő lakozik. Ezt mindenki tudja. De a holdfény, az egészen más. A holdfény maga a varázslat. Erről bárkit megkérdezhetsz.”

A Protektorátus lakói minden évben egy csecsemőt hagynak az erdőben, hogy feláldozzák az ott élő boszorkánynak. Ám Xan valójában jó boszorkány. Megmenti a kisbabákat, és az erdőn keresztül elviszi őket egy szerető családhoz, s hogy útközben ne éhezzenek, csillagfényt ad nekik táplálékul.

Az egyikükkel azonban csillagfény helyett holdfényt itat, ezzel pedig rendkívüli varázserővel ruházza fel a gyereket. Xan elhatározza, hogy magához veszi a kislányt, és a Luna nevet adja neki. Luna tizenharmadik születésnapjának közeledtével a lány varázsereje fokról fokra a felszínre tör, ami számos veszélyes és izgalmas következménnyel jár.

1777756_3.jpgGimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea: A visszazökkent idő (Időfutár 8.) (Pagony Kiadó)

"- ​Tibi szíves üdvözletét küldi az Apostol utcából! – hallotta Hanna színtelen hangját.
Bujdosóné visszafordult, és már nyitotta is a száját, hogy magyarázkodásba fogjon, ám akkor már lendült is a kübli. Egy fémes csattanás, és a dementor előtt elsötétült a világ."

Ha emlékszünk, így zárult az Időfutár hetedik kötete. Nos, a nyolcadik innen, a küblitől indul, na meg onnan, hogy Hannáéknak majdnem sikerül hazamenniük Budapestre, a 21. századba.

De – az olvasó legnagyobb szerencséjére – a dolog úgy alakul, hogy egy ideig még Londonban maradnak, és egy szelíd tekintetű fiatalember és törvényen kívüli barátai vendégszeretetét élvezhetik. No meg I. Erzsébetét. Vajon sikerül találkozniuk Shakespeare-rel is? De persze a nagy kérdés az, hogyan zökkentsék vissza az időt?

Egy újabb fergeteges, okos, játékos és szellemes szöveg a Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits kvartettől, szülőkről és gyerekekről, családról és barátokról, múltról és jelenről, ármányról és szerelemről, költészetről és persze színházról: hiszen színház az egész világ!
És mellesleg, a történet befejeződik… (Vagy mégsem?)

LETEHETETLEN, IZGALMAS, VICCES, MAI!
12 éven felül mindenkinek!

id22-315609.JPGRobert Beatty: Szerafina és a Fekete köpeny (Szerafina-sorozat 1.) (Könyvmolyképző Kiadó)

„Sose ​tedd be a lábadat az erdőbe, mert ott sok veszély leselkedik rád, árny és csillogás is; rabul ejtik a lelkedet!”

Szerafinának még sohasem volt oka dacolni apja utasításával, hogy ne merészkedjen a Biltmore-birtok határain kívülre. Rengeteg felfedeznivaló akad a Vanderbilt házaspár hatalmas és pompás házában, csak gondosan ügyelnie kell, hogy senki se láthassa meg. Az odafenn lakó gazdagok mit sem sejtenek Szerafina létezéséről; apjával együtt mindig is az alagsorban éltek. A kislány megtanult éjszaka settenkedni a sötét folyosókon, rejtőzködni és lopakodni az udvarház titkos ajtóin és folyosóin keresztül.

Ám amikor egymás után tűnnek el a gyerekek a birtokról, csakis Szerafina ismeri a rejtély nyitját. Egy titokzatos, fekete köpenyes alak járja éjszakánként Biltmore folyosóit. Saját hajmeresztő megmenekülése után Szerafina mindent kockára tesz, amikor szövetségre lép Braeden Vanderbilttel, Biltmore tulajdonosainak ifjú unokaöccsével. Braedennek és Szerafinának kell tehát fényt deríteniük a Fekete Köpenyes Férfi valódi kilétére, mielőtt az összes gyermeknek menthetetlenül nyoma vész.

A kutatás során Szerafinát éppen abba az erdőbe vezeti az útja, amitől mindig is óvakodnia kellett – és ahol egy régen elfeledett mágia nyomaira bukkan. A gyermekek megmentéséhez Szerafinának nem csupán legsötétebb ellenségével kell szembenéznie, hanem saját származásának különös rejtélyeivel is.

id22-315987.JPGHelena Duggan: Zűrben a város (Tökéletes város-sorozat 2.) (Holnap Kiadó)

Különös dolgok történnek Városban, amelyet hajdan Hibátlannak hívtak. Ellopnak dolgokat, azután néhány gyerek is eltűnik. Mindenki Violet legjobb barátját, Fiút okolja a történtek miatt. Hogy megtudja az igazságot, Violetnek fel kell fednie a múlt titkait, és harcolnia kell egy rémisztő zombival. Város bajban van, rettentő nagy bajban, és…

David Almond: A nap színe (Tilos az Á Könyvek) (Pagony Kiadó)

Az Andersen-díjas David Almond legújabb regénye!

„Davie a zöld rágót rágja, összekeveri a szájában a lila maradékával. Annyira édes, annyira finom. A sokszínű fényre gondol, ami most a testében van, és tetszik neki a gondolat. Megy tovább. Fölfelé megy. Már tudja, hogy meg fogja írni ennek a napnak a történetét. Az lesz a címe, hogy Jimmy Killen halála vagy Hulla az építkezésen vagy Vér a zöld kockás ingen vagy A pitében lakó lélek. Vagy az is lehet, hogy valami másról ad majd neki címet, olyasmiről, ami történni fog, amiről még nem tudhatja, hogy mi lesz, amit a nap hátralévő része hoz.”

David Almond regénye a felnőtté válás elsöprő izgalmával csodálkozik rá a felfedezésre
váró világra.

14 éven felülieknek

1755012_3.jpgChristelle Dabos: Bábel emlékezete (A Tükörjáró-sorozat 3.) (Kolibri Kiadó)

Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Kényszerű magányában gondolkodni volt ideje elég, és elmondhatatlanul szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Némi segítséggel eljut Bábelre, és hamis személyazonosság alatt igyekszik megtalálni a helyét az ottani társadalomban.

A beilleszkedés egyfelől nem túlságosan nehéz, ugyanis a szilánkcsoport lakossága származását tekintve igen vegyes, a legmodernebb technikai vívmányokkal azonban olykor meggyűlik az Animista baja. A nyomozását leginkább az segíti, hogy felveteti magát a helyi virtuózneveldébe, ahol persze újabb ellenfelei és irigyei is akadnak. De vajon az olvasótehetsége elég lesz-e ahhoz, hogy mélyebbre ásson, és közelebb kerüljön az igazsághoz? És hogy Thorn nyomára bukkanjon a bábeli zűrzavarban?

id22-315608.JPGKirsten Smith: Trinkets - csecsebecsék (Könyvmolyképző Kiadó)

Üdvözlünk az Anonim Tolvajok klubjában

ISMERD MEG TABITHÁT: A nap besüt a szobámba, és én ránézek a hógömbökből, fülbevalókból és ruhákból álló gyűjteményemre. Szinte mindenhez az enyves kezemnek köszönhetően jutottam hozzá. És bár törvénytelenül szereztem őket, legalább van egy halom csecsebecsém, ami boldoggá tesz. Az emberek eltűnnek, a tárgyak viszont megmaradnak.

ISMERD MEG ELODIE-T: Semmi sem segíti úgy az új barátságokat, mint a meglepetés csecsebecsék… A lopott ajándék jóval többet jelent a vásároltnál mindazért, amin keresztül kellett menned érte.

ISMERD MEG MOE-T: Biztos vagyok benne, az első pár hónapban Shawn azt hitte, részletes jegyzetet írok, hogy fejlesszem magam, de igazából csak listát írtam arról, miként érdemes és miként nem érdemes lopni. Például „ne viselkedj bűnösként” vagy „ne lopj azoktól, akiket ismersz” vagy „lopj üzletláncokból” vagy „ha lehet, lopj sajtot”.

id22-315836.JPGC. S. Lewis: Narnia krónikái - Díszdobozos kiadás (Harmat Kiadó)

Narnia birodalmának titokzatos történetét hét részben meséli el a világhírű szerző, C. S. Lewis, a kötetek külön-külön is remekművek. A sorozat a jó és a rossz örök háborúját mutatja be: olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban.

A hét különálló kötet fejezeteit a történet eredeti illusztrátora, Pauline Baynes ikonikus képei díszítik.

A díszdoboz a sorozat mind a hét kötetét tartalmazza.

 

id22-315878.JPGDavid Yoo: Frank Li és a szerelem (Frank Li és a szerelem 1.) (GABO Kiadó)

Frank ​Linek két neve van. Az amerikai neve Frank Li, a koreai Sung-Min Li. Senki sem szólítja a koreai nevén, még a szülei sem. Frank alig beszél koreaiul. Dél-Kaliforniában született és nevelkedett.
A szülei mégis elvárják tőle, hogy egy kedves, koreai lány legyen a párja. Ez gond, mert Frank végre az álombarátnővel jár: Brit Meansszel. Brittel, aki éppen olyan vicces és kocka, mint ő. Brittel, aki mindenkinél jobban képes megnevettetni. Brittel, aki… fehér.
Frank életében először szerelmes, és szembe kell néznie a ténnyel, hogy bár a szülei mindent feláldoztak azért, hogy őt a lehetőségek hazájában neveljék fel, a hagyományos elvárások miatt mégsem lehet hétköznapi amerikai tini. Frank kétségbeesetten szeretne Brittel lenni úgy, hogy a szülei erről ne szerezzenek tudomást, ezért egy családi baráthoz, Joy Songhoz fordul, aki hasonló problémával küzd. Kiötlenek egy tervet, így segíthetnek egymáson, és a szüleik sem lihegnek a nyakukba. Frank azt hiszi, minden gondja megoldódott, de aztán olyasmi történik, ami miatt eltűnődik, tudott-e addig bármit is a szerelemről vagy akár saját magáról.

David Yoonnak ez az első regénye. Ő illusztrálta a Minden, minden című könyvet, amit felesége, Nicola Yoon írt.

Szívesen csatlakoznál az Égigérő mára 12.000 tagot számláló "Neveljünk olvasókat!" csoportjához? Szülőként, pedagógusként, gyerekekkel vagy könyvekkel foglalkozó szakemberként, irodalomrajongóként érdekel a gyerek-, és ifjúsági irodalom, a mesélés, az olvasóvá nevelés? Csak egy kattintás a képre, 3 kérdés megválaszolása és már nyitom is a kaput!

43051430_1893700910716205_3099234459329757184_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egigerokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr6915336954