Neveljünk olvasókat!

Égigérő

Gyereknapra gyerekkönyvet! - 6 korosztálynak 30 könyv, amelyekkel nem lehet mellényúlni

2019. május 18. - Réka Czakó

boys-286179_1280.jpg

Nem ereszteném bő lére a dolgot: többen kerestek meg az utóbbi napokban, hogy ajánljak könyvet nekik, amivel meglephetik a kicsi és nagyobb molyokat gyereknapra. Ez bizony egy nagyon bonyolult feladat, mert több ezer könyvből kellene mazsolázni és (min.) 100 szempont szerint lehetne könyveket bepakolni és kivenni a listából. Végül úgy gondoltam, leegyszerűsítem a dolgot és úgy válogatok, mintha beszabadulnék egy könyvesboltba és a körülöttem megforduló kicsiknek és nagyoknak csipegetnék. Ebből aztán egy igen színes válogatás lett, került a válogatásba fiús, lányos, titokzatos, vicces, kisbetűs és nagybetűs, verses és böngészős, könnyed és fajsúlyos. Kettő dolog biztos: egytől-egyig kiemelkedően jó könyvek szerepelnek a listán és a többi tematikus listámmal ellentétben, ahol előszeretettel listázok már-már elfelejtett, csak könyvtárban fellelhető könyveket, ebben a felsorolásban csak bolti vagy webáruházas forgalomban kapható köteteket találtok.

1-3 éveseknek

covers_500275.jpgKatja Reider: Szeretlek, kisegérkém (Scolar Kiadó)

A legkisebbek kedvenc meséi a Scolar új sorozata, melyben a tipegő apróságok legfontosabb problémáit járja körül a szerzőpáros – a történeteket a bájos illusztrációk teszik igazán szerethetővé. Egérmama és a kisegér együtt fedezik fel a világot: hallgatják a madarak énekét, leülnek a pihe-puha pázsitra. Aztán egyszer csak fekete felhők gyűlnek az égre… Kiderül, hogy mama még a vihart is szereti! De nem jobban, mint a kisegeret, mert őt szereti a világon a legjobban.

 

covers_55151.jpgMarék Veronika: Boribon és a hét lufi (Pagony)

Egy esős napon Boribon hét színes lufit kap Annipannitól: pirosat, narancsot, sárgát, zöldet, világos- és sötétkéket, no meg egy lilát..

 

 

 

 

 

covers_370950.jpgHarcos Bálint: A csupaszín oroszlán (Pagony)

Íme egy oroszlán, akinek mindene más színű! A sörénye zöld, a kalapja piros, a kabátja lila, a nadrágja, nos, az sajnos sáros és barna Pedig igen elegáns helyre igyekszik, színházba megy. Tarts vele, és tanuld meg a színeket ezzel a csupaszín és csupaszív oroszlánnal!

 

 

 

 

 

covers_143201.jpgRotraut Susanne Berner: Nyári böngésző (Naphegy Kiadó)

A tavasz után itt a forró nyár. Érik a meggy. Mezítláb szaladgálnak a gyerekek, és kiadós záporok frissítik fel a növényeket a rekkenő forróságban. Ebben a részben is folytatódnak a kalandok, és egyre újabb szereplőket ismerhetünk meg közelebbről.

Rocraut Susanne Berner újabb játékra hív minket, mert minden képen elrejt egy kisegeret, akit nem is olyan könnyű ám megtalálni!

 

 

 

covers_538021.jpgAmber Stewart: Pisze úszni tanul (Tessloff és Babilon)

Egy kisgyerek és szülei sokféle kihívással néznek szembe. Az első évek mérföldkövei sorozatban kedves állatcsaládok segítenek lépésről lépésre megbirkózni ezekkel a nehézségekkel. 
Pisze, a kis vidra már sok mindent tud. Csak úszni nem. Vajon hogy fogja ezt is megtanulni?

 

 

 

 

Ovisoknak

covers_116146.jpgDavid McKee: Elmer (Könyvmolyképző Kiadó)

Elmer nem olyan, mint a többi elefánt a dzsungelben. Ő mindig tréfál és megnevetteti a többieket. Ja, és ő ráadásul egy patchwork elefánt. Egy színpompás, foltokból varrt elefánt.

 

 

 

 

 

covers_422065_2.jpgCatherine Leblanc: Akkor is szeretnél? (Manó könyvek)

Kismackót nyugtalanítja valami. 
Vajon mennyire szereti őt az édesanyja? Akkor is szereti, ha Kismackó rosszalkodik? 
Akkor is, ha valami nagy baj lesz? 
Igen. Az anyai szeretet mindennél erősebb, és Kismackó megtanulja, hogy ez nem fog megváltozni soha.

Megható történet az anyai szeretetről és a gyermeki kíváncsiságról Szabó T. Anna és Dragomán Pali – anya és fia – közös fordításában.

 

 

covers_368813.jpgRebecca Cobb: Valamicsoda (Betűtészta Kiadó)

A kertünkben, a cseresznyefa alatt keletkezett egy kisebb lyuk. Biztos vagyok benne, hogy valaki lakik benne…

Lehet, hogy egy egérlyuk? Vagy egy troll búvóhelye? Lehet, hogy egy sárkány barlangja?

A Waterstone Picture Book díj nyertesétől

„Cobb illusztrációi az örömteli gyerekkor lenyomatai.”

The Sunday Times

 

covers_477921_1.jpgHarcos Bálint: Boszorkánycica (Pagony)

„Csiribú-csiribá! Mesénk utnak indul. Főhőse egy cica, kinek neve: Pindur.” 
Harcos Bálint új, verses meséjében Pindur, az elkergetett cica elindul, hogy gazdát találjon magának – Banyaguff, a vén boszorkány pedig épp cicasegédet keres. A kicsi, de vagány Pindur mellett két másik macska, Masni és Csimbók is megpróbálnak a banya kegyeibe férkőzni, és beleadnak mindent, hogy kiállják a három próbát…

 

 

 

covers_430337_1.jpgTóth Krisztina: Felhőmesék (Magvető Kiadó)

Tóth Krisztina meséi fontos dolgokra hívják fel a figyelmünket egy-egy kedves történetbe csomagolva. Megtudhatjuk, hogy mi lett a kis denevérrel, aki madár akart lenni, hogyan gyógyult meg a kis hal, akinek megsérült az uszonya, hogyan élnek a szappanbuborékok, vagy hogy mi történik éjszaka az óvodában. A mesék a gyerekkor sűrűjét idézik, a nyári vakációk izgalmas hangulatát, az óvoda zsivaját. De valójában kortalanok, gondolatokat ébresztenek kortól függetlenül, egyszerre szórakoztatnak és tanítanak.

 

 

Kisiskolásoknak

covers_500201_2.jpgVarró Dániel: A szomjas troll (Kis viking legendárium)

Varró Dánieltől rég várunk egy olyan mesevilágra, mint amilyet a Túl a Maszat-hegyenben teremtett. Ebben a skandinávoskodó mesefüzérben a szörnyű zord fjordok világába kalauzolja olvasóit. Megidézi és „varródanisítja” az északi és a kelta folklór néhány jellegzetes alakját: trollokat, mocsári goblinokat, orkokat, leprikónokat, hableányokat és hablegényeket. Van itt troll-legenda, finn minieposz, Andersen-paródia, sőt, tetszés szerint lehetünk főhősei egy vikinges gyerekfantasynek. A lapokon megelevenedő izgalmas, eseményekben és szójátékokban gazdag világban mindenki ráismerhet saját családi történeteire, ismerőseire és legfőképpen önmagára, amiben sokat segítenek Maros Krisztina pompás képei.

 

covers_322402.jpg

Torben Kuhlman: Lindbergh (Egy repülő egér kalandos története) (Partvonal)

Merészség egy kisegértől – nagy lépés a repülés történetében. 

A kalandokkal teli, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló mesét Ifjabb Charles Augustus Lindbergh, amerikai pilóta hőstette ihlette, aki 25 évesen a Spirit of St. Louisnevet viselő, egymotoros repülőgépével közbenső leszállás nélkül, egyedül repülte át az Atlanti-óceánt. 

A könyv 2014-ben megnyerte a legszebb gyermekkönyv díját Németországban.

 

 

covers_416342.jpgLázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő (Móra Kiadó)

Lázár Ervin klasszikus meséje Mikkamakka, Ló Szerafin, Szörnyeteg Lajos, Bruckner Szigfrid, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, Vacskamati, na és persze Dömdödöm közös életéről a Négyszögletű Kerek Erdőben…

 

 

 

 

 

covers_446101.jpgAlex T. Smith: Caude nyaral (Manó Könyvek)

Itt a nyár, és Claude már megint unatkozik… Egy reggel azonban zseniális ötlete támad: irány a strand! Bepakolja kedvenc bőröndjét, és legjobb barátja, Bolyhos Zokni uraság társaságában elindul a tengerpartra. A kiskutya a városban sem unatkozott, de a fövenyen (és a vízben) még fergetegesebb kalandok várnak rá. Cápák és kalózok rettegjetek, itt jön Claude, a kincsvadász kiskutya!

 

 

 

 

covers_411744.jpgAleksandra Mizielinska: Föld alatt/Víz alatt (Manó Könyvek)

Ez a különleges könyv páratlanul izgalmas utazásra hív. Bekukkanthatsz a föld alatti üregekbe, leereszkedhetsz a világ legmélyebb bányájába, vagy találkozhatsz például rekordokat felállító búvárokkal, mesésen tarka halakkal, különös mélytengeri teremtményekkel és felfedezheted a Titanic roncsait is. Az okos és könnyen érthető magyarázatok melletti hatalmas illusztrációk és részletgazdag ábrák egyre mélyebbre és mélyebbre hívnak, egészen a Föld forró magjáig.

A népszerű lengyel illusztrátor-házaspár – akárcsak a korábbi sikerkönyvben, a Világlátóban – ebben a kötetben is azt tartotta szem előtt, hogy a gyönyörűen és sok humorral megrajzolt oldalak elvarázsolják az olvasókat, és közben felfedezzék világunk megannyi rejtett szépségét.

 

9-12 éveseknek

covers_364088_1.jpgRob Harrell: Zarf élete - Támadnak a vérmenyétek (Tessloff és Babilon)

Zarf élete nem könnyű, nemcsak azért, mert a híd alatt lakik, hanem mert a suliban sem túl népszerű. Messze nem annyira, mint a hercegek vagy a lovagok, de még a vándorénekesek és az ogrék is menőbbek nála. 
Zarf sorsa még rosszabbra fordul, amikor a királynak nyoma vész, és a hiú és ostoba Herceg magához ragadja a hatalmat. Barátaival, a saját árnyékától is megijedő ifjú Kismalaccal és a nem túl vicces udvari bolonddal útnak indulnak, hogy megmentsék a királyt. Vajon sikerül elérnie, hogy őt is tiszteljék a suliban? Lehengerlően vicces meseregény Zarfról, a kiskamasz trollról.

 

 

covers_407790.jpgChris Higgins: Bolondos családom (Manó könyvek)

A kilencéves Mattie folyton aggódik, de ez nem is csoda, hiszen egy olyan nagy és bolondos családban, mint az övé, mindig akad valami aggódni való. Például, hogy a tesókkal elültetett magokból tényleg finom gyümölcsök és zöldségek lesznek-e, ahogy azt mindenki ígérte? Vagy hogy miért viselkedik néha úgy a nagymama, mintha egyáltalán nem szeretné az unokáit? És miért kellett anyunak orvoshoz mennie? 
Szerencsére a nyugtalanító kérdésekre előbb-utóbb mindig megérkezik a válasz, és kiderül, hogy a csodás természet örömteli meglepetéseket rejteget.

 

 

covers_389121.jpgJean-Philippe Arrou-Vignod: A cukrozott omlett (Hat Jean egy családban) (Manó könyvek)

Tudod milyen mi az a Cukrozott omlett? Igazi ínyencség! Íme, a receptje: végy egy nagycsaládot, amelyben öt fiútestvér él, és akiket mind ugyanúgy hívnak… ők az öt Jean. 
Adj hozzájuk egy anyukát és egy apukát, meg egy új kistestvért, aki egészen biztosan kislány lesz… Majd tégy mindehhez egy kalandokkal teli nyári táborozást, némi nyomozást különféle gyanús alakok után, egy foltos szemű kiskutyát, sok kalandot, veszekedést, kibékülést és egy hamisítatlan családi kirándulást a karfiol hazájába. Keverd össze alaposan a hozzávalókat! Ahogy a Jean-fiúk anyukája mondja, minden csak szervezőkészség kérdése, ahogy az apukájuk: Lesz nemulass! 
A könyvet olvasva az is kiderül, mi az a különleges hozzávaló, ami még szükséges egy igazi cukrozott omletthez.

Egy nagycsalád mindennapjaiba kalauzol a hazájában igen népszerű francia író és tanár, Jean-Philippe Arrou-Vignod nevettető és szívhez szóló története, amelyet saját gyerekkora ihletett, hiszen ő maga is sok testvér között nőtt fel.

covers_486982_2.jpgKate Scott: Óriás (Pagony)

„Rájöttem, hogy számomra ez a boldogság. Okésnak lenni.”

Anzo nagyon-nagyon kicsi. A szülei nagyon-nagyon magasak és hangosak. Talán ezért nem hallják meg, amit mondani szeretne nekik. Mit kéne tennie Anzónak, hogy a szülei meghallgassák, az iskolában ne csúfolják, és végre a legjobb barátain kívül más is észrevegye, hogy milyen fantasztikus és tehetséges? Amikor rajzaival megnyeri a képregényszövetség különdíját, elhatározza (vagy inkább a barátai határozzák el helyette), hogy a kezébe veszi a sorsát. Lehet, hogy néha nem árt kockáztatni, és bízni benne, hogy a legjobb dolog igenis meg fog történni velünk.

 

 

covers_478411_2.jpgFrances Hodgson Burnett: A titkos kert (Manó könyvek)

A titkos kert valahol Angliában található, szigorú falakkal, vadul burjánzó növényekkel rejtve a kíváncsi szemek elől. A kastély szomorú és titokzatos urán kívül élő ember ide be nem teheti a lábát. Egyvalaki, a csúnyácska, árva, mogorva kis Mary, mégis megszegi a tilalmat. És a varázslatos természet észrevétlenül átformálja a kislányt, s nemcsak barátokra lel, hanem maga is képes gyógyítani, örököt adni – akár a megszelidített, csodálatos vadon.

 

 

 

 

12-14 éveseknek

covers_430448_1.jpgSara Pennypacker: Pax (Könyvmolyképző)

   „‒ Külön, mégis együtt. Elválaszthatatlanul. Szóval… néhány napja biztosan tudtam, hogy Pax evett. Éreztem. Múlt éjjel megláttam a holdat, és tudtam, Pax is épp azt nézi, ugyanakkor. Gondolod, ha érzem, hogy Pax él, úgy is van? 
    ‒ Igen.”

Pax és Peter azóta elválaszthatatlanok, hogy a fiú magához vette az elárvult kisrókát. Ám egy nap megtörténik az elképzelhetetlen: Peter apja bevonul a hadseregbe, és rákényszeríti a fiát, hogy szabadon eressze Paxot.

Nagyapjánál, otthonától háromszáz mérföldnyire Peter rádöbben, hogy az ő helye nem ott van – hanem Pax mellett. Az egyre közeledő frontra fittyet hányva felkerekedik, hogy újra együtt lehessen barátjával. Hajtja a szeretet, a ragaszkodás és a keserűség.

Eközben Pax, míg kitartóan várja, hogy kis gazdája visszatérjen, maga is kalandokba keveredik, és felfedezi a világot. 

Szívbe markoló története barátságról, hűségről és arról, hogyan találjuk meg helyünket a világban.

covers_518231.jpgBerg Judit: Alma (Ecovit Kiadó)

Egy különös délután, amelyen egymást érik a váratlan és nyugtalanító események, Alma, Drifter, Félix és Bella egy számukra idegen világba kerül. Vissza szeretnének jutni a saját valóságukba, de a sötét birodalom uralkodója próbatételek elé állítja őket. Látni akarja, hogyan lesznek úrrá váratlan helyzeteken. Meg tudnak-e hozni súlyos döntéseket? Képesek-e áldozatokra? S a végén méltó ellenfélnek bizonyul-e Alma? 
Berg Judit, József Attila- és IBBY-díjas író, Rumini megteremtője és Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója összefogott, hogy egy izgalmas kalandregényben egy kicsit a sakkról, de inkább a sakkon túl az életről meséljenek fiatal olvasóiknak. Ők már megtapasztalták: senki sem abszolút jó vagy abszolút gonosz, semmi sem fekete-fehér, még a sakktáblán sem, nemhogy az életben. 
Nem kell, hogy sakkozni tudj. Alma társai sem tudnak. Mégis, nélkülük Alma biztos bukásra lenne ítélve…

covers_183493.jpgBöszörményi Gyula: Lúzer rádió Budapest (Könyvmolyképző)

Marcel 13 éves, mikor a családjával a „Nyócker” színes, zajos, rémisztően forgatagos világába költözik. Mikor a vén bérház padlásán rátalál Volna-K-ra, az ősi rádió adó-vevőre, ötlete támad: félelmeit, örömeit, gondolatait mind az éterbe küldi, miközben az elhagyatott templom titkát is megfejti. A Lúzer rádió az Égigérő fű, a Keménykalap és Krumpliorr és a Szeleburdi család sokak által szeretett világába repíti el az olvasót.

 

 

 

 

covers_399476.jpgGuus Kuijer: Polli - Mindörökké együtt (Pagony)

Polli költő szeretne lenni. Mert az apukája is az. De költőnek lenni nem egyszerű. Mimún szerint, aki Polli szerelme, egy lánynak nem is való egyáltalán. Micsoda hülyeség! Apa pedig hiába költő, egy verset se írt még. Az meg mindennek a teteje, hogy Polli szuper anyukája, aki mindenen tud nevetni és mindig megvédi a lányát, épp Polli osztályfőnökével jön össze. 
Még szerencse, hogy hétvégén el lehet utazni a nagyszülőkhöz, ahol Pollinak saját kis bocija van, és ahol nyugodtan merenghet az élet dolgain egy tizenkét éves költő.

Guus Kuijer regénye nem meg­oldani akarja a problémákat, hanem megmutatni, hogy mit lát és mit érez Polli, miközben küzd a körülötte lévő 
világgal. Egy nem átlagos lány magával ra­ga­dó, gyönyörűen megírt, kivételes 
története.

covers_298980.jpgRick Riordan: Az elveszett hős (Az Olimposz hősei) (Könyvmolyképző)

Három ​vadonatúj hős. 
Egy eltűnt félisten. 
És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással fenyegeti…

Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…

Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?

Megtudod, csak kövesd kedvenc íród kedvenc hőseit a leges-legújabb és legkockázatosabb küldetésre!

„Egy újabb sziporkázó alkotás” – Sunday Express 
„Elsöprő” – Big Issue 
„Akciódús” – Sunday Express

14 éven felülieknek

covers_387041_1.jpgMolnár T. Eszter: Stund up! (Egy majdnem normális család) (Pagony)

Akinek egy szomorú stand-upos az apja, rossz arcokkal kavar a nővére, antiszociális az öccse, a nagynénje meg mindenbe beleszól, az nem véletlenül tölti a vasárnapokat egy kutyamenhelyen. Bakos Virágnak elég oka lenne rá, hogy magába forduljon, de szerencsére nemcsak a humora jó, hanem van egy hűséges aranyhörcsöge, pár jó fej osztálytársa és egy igazi barátnője is. 
Aztán egyszer csak nyomulni kezd rá az a két srác, akiknek a legkevésbé kellene. Virág hamarosan a társaság peremén találja magát, megtapasztalja a féltékenységet és a kirekesztést, ám egy szétesőfélben lévő család egyetlen normális tagjaként nem sok ideje van sajnálni magát. 
Tanítás után vacsorát főz, leleplez egy rablóbandát, vagy az apját hozza össze egy szimpatikus nevelőanya-jelölttel. Csak ezek után jut ideje elgondolkozni azon, hogy mennyit ér a barátság, és érdemes-e bevállalni a sebezhetőséget a szerelemért cserébe.

covers_462525_1.jpgChristelle Dabos: A tél jegyesei (Kolibri Kiadó)

Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül. 
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt? 
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt… 
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel. 
Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.

covers_210288.jpgStephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései (Alexandra Kiadó)

Az ​Egy különc srác feljegyzései című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.

A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a Zabhegyező jelentett a szüleik generációinak.

covers_462559_1.jpgLeiner Laura: Ég veled! (LL Kiadó)

Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. 
Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. 
Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére.

Az Ég Veled az Iskolák versenye trilógia első része.

 

 

covers_543164_1.jpgStefanie Höfler: Velem nem lehet járni (Tilos az Á Könyvek)

Néha csak azon az egyetlen másodpercen múlik minden…

Niko elég dagi, nem találja a helyét a kortársai között, és gyakran párhuzamos valóságokba képzeli magát. De amikor a szép és népszerű Serát egy másik fiú fogdossa, pontosan tudja, mit kell tennie, és megmenti a lányt. 
Sera ezek után táncra kéri Nikót az osztálykiránduláson, ami egyszerre őrült és izgalmas – mint minden, ami a következő pár nap alatt történik. 
Talán a kaland egy barátság kezdete két teljesen különböző ember között, akik a döntő pillanatban mégis bátran átugorják saját árnyékukat.

A könyv elnyerte a DIE ZEIT Év Ifjúsági- és Gyerekkönyve díját 2018-ban, és jelölték a Német Ifjúsági Könyvdíjra, amelynek ötös rövidlistáján is szerepelt.

 

Szívesen csatlakoznál az Égigérő mára 8000 tagot számláló "Neveljünk olvasókat!" csoportjához? Szülőként, pedagógusként, gyerekekkel vagy könyvekkel foglalkozó szakemberként, irodalomrajongóként érdekel a gyerek-, és ifjúsági irodalom, a mesélés, az olvasóvá nevelés? Csak egy kattintás a képre, 3 kérdés megválaszolása és már nyitom is a kaput!

43051430_1893700910716205_3099234459329757184_n.jpg

 

kép: White77 képe a Pixabay -en

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egigerokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr2514833398