Neveljünk olvasókat!

Égigérő

Ezek lesznek a legjobb "gyerekes" programok az idei Könyvfesztiválon

2019. április 24. - Réka Czakó

16.jpg

Április 25-én, csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahová kicsi és nagy gyerekekkel is érdemes kilátogatni. A Millenáris területén, az eddigi évekhez hasonlóan, külön épületben várnak Benneteket a gyerekkönyvkiadók, hogy megmutassák legújabb gyerekkönyveiket, és koncertekkel, rendhagyó irodalomórákkal, kézműves foglalkozásokkal szórakoztassák a kis olvasókat. 

Azon túl, hogy a programoknak köszönhetően egy remek családi program lehet a Könyvfesztivál, az sem elhanyagolható szempont, hogy az olvasóvá nevelésben is igen sokat tud nektek segíteni. Hogyan?

  • A Könyvfesztiválon bizony igen nagy számban kóborolnak a kortárs gyerekirodalom alkotói. A dedikálásokon barátságos, kedves és mosolygós írókkal, költőkkel, illusztrátorokkal tudtok személyesen találkozni, ami még élőbbé, intenzívebbé teheti a könyvek és a kis molyok között kapcsolatot. 

  • A Könyvfesztiválon közvetlenül a kiadóktól tudtok vásárolni, ami azon túl, hogy egyik-másik standnál igen komoly árengedményt is jelent, a segítség, könyvajánlás lehetőségét is nagy mértékben növeli. Hiszen ki ismerné jobban a gyerekkönyveket, mint azok a szakemberek, akik a fél életüket közöttük töltik?

  • A Könyvfesztiválon engedhetitek a gyereket válogatni. Standról standra járva szemezgethettek a magyar könyvpiac legjobb gyerek- és ifjúsági könyveiből és a tapasztalataim azt mutatják, az ilyen alkalmakkor az olvasásnak, mesehallgatásnak legellenállóbb gyerekek is találnak kedvükre való könyvet az óriási választékban.

  • A Könyvfesztiválon személyes példát is tudsz mutatni a kis molyodnak ha a gyerekkönyves részleg után (vagy talán a "fáradság-faktort is figyelembe véve, inkább előtte :D ) a felnőtteknek szóló irodalomból is feltöltitek a készleteket és hazafelé megbeszélitek, hogy ki mit választott és miért.

  • A Könyvfesztiválon több ezer könyvszerető, lapozgató, olvasgató embert látunk magunk körül, ahol a mesehallgató vagy már önállóan olvasó gyerek is érezheti, hogy micsoda csoda közösséghez tartozunk, mi könyvmolyok. :D

Ha ennyi érv nem lenne elég, szemezgettem Nektek az idei év gyerekeknek, gyerekekről szóló
könyvfesztiválos programjaiból:

 

Április 25, csütörtök:

13.00-14.00 Gyerekbirodalom

56119846_2313619208856001_8909043060000686080_n.jpgHolden Rode és Valeria Screwy rendhagyó irodalom órája (Főnix Könyvműhely)

 

 

 

18.00-18.30 T6Stand

#nemcsakkisvakond: ünnepélyes standmegnyitó

(Cseh Centrum, Csirimojó, Csodaceruza, Cseh Nagykövetség, Szlovák Intézet, Szlovák Nagykövetség, Ukrán Nagykövetség)

Április 26, péntek

10.00-11.30 Táncszínház, galéria

#nemcsakkisvakond: Furda borz filmet forgat – kézműves foglalkozás ovisoknak és kisiskolásoknak beszélgetéssel és dedikálással Nagy felfordulás támad, amikor világhírű filmesek bukkannak fel a Gyertyánoserdőben. A panda, a zebra és a csóka fekete-fehér művészfilmet szeretne forgatni. Kitaláljátok, ki kapja benne a főszerepet? Vendég: Petr Stančík, író

11.30-12.30 Gyerekbirodalom

55719421_1957124421063345_6408789137817600000_n.jpgFiala Borcsa: Balatoni nyomozás

Vajon megtalálod az elveszettnek hitt kincseket? Keress nyomokat és járd körbe a Balatont! Rendhagyó irodalomóra Fiala Borcsával (Kolibri Kiadó)

 

 

12.00-13.30 B1 Stand

NORVÉG DÍSZVENDÉGSÉG Mese? Mese! Fontos? Fontos! Interaktív mesefoglalkozás gyerekeknek és beszélgetés a meseterápia alkalmazásának sokszínűségéről felnőtteknek.

Résztvevők: Horgas Judit (író, szerkesztő, Liget Műhely Alapítvány) és Varga Andrea Helena (operatív vezető, Mosoly Alapítvány) A meghívottak az EGT és Norvég Alap által támogatott, a témához kapcsolódó projekteket koordinálták.

14.00-15.00 Szabó Magda terem / D épület

Segítség, megújultam! Beszélgetés Nógrádi Gáborral

A rendezvényen a közönség nem csupán az újrarajzolt életműsorozatot ismerheti meg, hanem Nógrádi Gábor legfrissebb könyvét is, a Segítség, állat!-ot.

Résztvevők: Nógrádi Gábor író, Ritter Ottó grafikus, Dóka Péter szerkesztő, Koltai Róbert színművész

A könyvbemutató után Nógrádi Gábor és Ritter Ottó, a kötet illusztrátora dedikál a Móra Kiadó standjánál, a Táncszínház előcsarnokában

14.00-15.00 Táncszínház, galéria

#nemcsakkisvakond: Szerkesszük együtt a Csodaceruzát!

A szerkesztőség munkatársaival most kipróbálhatod, hogyan készül a magazin. Rajzolunk, verset és mesét írunk, tudományos rovatot szerkesztünk. Szeretettel várunk minden 5–10 éves gyerekeket! (Csodaceruza, Cseh Centrum)

16.00-16.30 Gyerekbirodalom

BOOKR Kids Mesék Hámori Gabriellával

Ez a mesehallgatás más lesz, mint a többi! Hámori Gabriella színésznő hangján hallgathattok történeteket, miközben a háttérben a BOOKR Kids Mesegyárának gyönyörű illusztrációit is nézegethetitek.

Április 27, szombat

10.00-11.30 Táncszínház, galéria

#nemcsakkisvakond: Gréta – kézműves foglalkozás ovisoknak és kisiskolásoknak beszélgetéssel, dedikálással

Gréta, a bálna, a tenger leghíresebb énekesnője egyik napról a másikra elveszti a hangját. A víz alatti rendelőben az állatok rájönnek, hogy mind a tengert elárasztó szemét miatt betegek, így összefognak, hogy cselekedjenek. Vendégünk: Andrea Gregušová írónő, Nastia Sleptsova illusztrátor és Zuzana Mitošinková ötletgazda (Csirimojó, Cseh Centrum, Cseh Nagykövetség, Szlovák Intézet, Szlovák Nagykövetség, Ukrán Nagykövetség)

10.00-11.00 Gyerekbirodalom

Mesedélelőtt a Pagonnyal

Bemutatkoznak Harcos Bálint Dorka és az elgurult gomb, Sylvia Plath A mindegy öltöny Dániel András rajzaival, T.S. Eliot Macskák Varró Dániel és Havasi Attila fordításában Résztvevők: Harcos Bálint, Dániel András, Varró Dániel és Havasi Attila Moderátor: Stiglincz Milán (Pagony Kiadó)

11.00-12.00 Táncszínház előcsarnok, Móra Kiadó standja

Marék Veronika dedikál

Marék Veronika kézírással készült, egyoldalas képregényei több mint harminc év után jelennek meg újra a Móra Kiadónál. A rövid, játékos mesék tökéletesen felidézik a 80-as évek hangulatát, miközben a mai gyerekeket is elvarázsolják Coffi, Pocak, Paprika és Csoki szívhez szóló történetei. Reméljük, jó barátaid leszünk mi hárman: az okos Coffi, a piros sapkás Paprika és a pocakos Pocak. No meg Csoki, a kutya. Mióta Coffi másik városba költözött, mindent levélben írunk meg egymásnak. Ebben a könyvben az összeset megtalálod, így te is beleolvashatsz a titkainkba. Ahány oldal, annyi mese, rejtvény, játék. Mellettünk sosem fogsz unatkozni! Hógolyózunk, jelmezbált rendezünk, kirándulunk az oroszlánokkal. Sziklát mászunk, nyomokat keresünk, sátorozunk. Hol összeveszünk, hol kibékülünk. Tarts velünk te is!

11.00-12.00 Szabó Magda terem / D épület

56407474_2555752514438183_9212834965954232320_n.jpgBrúnó Budapesten – Vetítős, mesélős, interaktív gyerekprogram Bartos Erikával.

12.00-13.00 Bartos Erika a könyvbemutató után dedikál a Móra Kiadó standjánál, a Táncszínház előcsarnokában.

 

 

 

 

 

12.00-13.00 Szabó Magda terem

Miért szeretjük a young adult irodalmat?

Mi a titka a Vörös pöttyös-sorozat sikerének? Katona Ildikó kiadóvezetővel Róbert Katalin a Vörös pöttyös klub vezetője beszélget. Résztvevők: a Könyvmolyképző kiadó olvasói

13.00-14.00 Gyerekbirodalom

55543691_2389654241263864_5527999879231569920_n.jpgLegyél te is sztár! A milliomos szamár – Könyvbemutató a szerzővel, Kertész Edinával, minikoncert és közös rajzolás az illusztrátorral, Hajba Lacival (Manó Könyvek)

 

 

57348180_2570914339588667_6955056093936484352_n.jpg13.30-14.00 Könyvtáros Klub / B épület, Jövő Háza

Rém jó módszer az olvasóvá nevelésben

Az olvasni már tudó gyerekek részére jelenleg számos könyv, illetve könyvsorozat áll rendelkezésre a könyvpiacon. Ezeknek a kiadványoknak elsősorban az a céljuk, hogy felkeltsék az olvasás iránti érdeklődést, illetve a már kialakult olvasókedvet fenntartsák. Tehát egy olyan mesés könyvsorozatról van szó, amely az olvasást valóban élményszerűvé varázsolja, és megajándékozza a még olvasni nem tudó gyerekeket az olvasás sikerének érzésével!

Résztvevők: Knézics Anikó Közreműködnek: Bosnyák Viktória író és Dudás Győző grafikus

15.00-15.40 Gyerekbirodalom / Táncszínház előcsarnoka

Érezd magad RÉM JÓL! - Ismerkedés és rajzolás Memóval és Pirivel, a Rém-Jó Könyvek sorozat főszereplőivel.

A program résztvevői: Bosnyák Viktória író, Dudás Győző grafikus, Knézics Anikó

16.00-17.00 Bosnyák Viktória, Dudás Győző, Knézics Anikó a könyvbemutató után dedikál a Móra Kiadó standjánál, a Táncszínház előcsarnokában

14.00-14.45 Gyerekbirodalom

Na de ki kérdez egy kandúrt – zenés könyvbemutató

Gyertek el és ismerjétek meg ti is Arisztotelészt, új könyvünk gyönyörű macskafőszereplőjét Környei Alice zenés-mesés, interaktív könyvbemutatóján. Mindenkit szeretettel várunk ezen a vidám délutánon! (Naphegy Kiadó)

15.00-16.00 Táncszínház, galéria

#nemcsakkisvakond: Szerkesszük együtt a Csodaceruzát!

A szerkesztőség munkatársaival most kipróbálhatod, hogyan készül a magazin. Rajzolunk, verset és mesét írunk, tudományos rovatot szerkesztünk. Szeretettel várunk minden 5–10 éves gyerekeket! (Csodaceruza, Cseh Centrum)

16.00-16.30 Gyerekbirodalom

56232163_10156590284269608_2387750028413239296_n.jpgKészíts színes unikornist!

Unikornis égen, földön – mese a szerzővel, Bosnyák Viktóriával, közös unikorniskészítés az illusztrátorral, Rippl Renátával (Manó Kiadó)

 

 

16.00-16.30 Könyvtáros Klub

Vajon fog olvasni?

Beszélgetés arról, hogy mivel segítsük az olvasni tanuló gyerekeket. Mit ne tegyünk soha? Mekkora a tanárok, szülők és a kiadók felelőssége az olvasóvá nevelésben? Előadók: Balázs Eszter, a Kolibri Kiadó főszerkesztője, Kovács Eszter, a Pagony Kiadó főszerkesztője, Török Ágnes, a Móra Kiadó szerkesztője és Simon Krisztina, a Könyvtárostanárok Egyesületének elnöke Moderátor: Simon Krisztina KTE elnök (Kolibri Kiadó)

53150222_570864283392391_7736345232450519040_n.jpg16.00-17.00 B pavilon, G4-es stand, Imádom a könyveket standjánál Lupták Krisztina, a Már egyedül olvasok sorozat szerzője dedikál

Gyere, találkozzunk a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon! Ismerd meg "Már egyedül olvasok" mesekönyv sorozatom, amit örömmel dedikálok Neked, beszélgessünk - és akár még könyveim két kis főhősét, Levit és Szonját is megismerheted élőben!

16.00-17.00 Gyerekbirodalom, Naphegy Kiadó standja

Dedikálások a Naphegy Kiadó standjánál

Gyertek el, lessétek meg frissen megjelent köteteinket, és dedikáltassátok közben a Kicsi Mimi-sorozat eddig megjelent részeit Zsuzsa Tamással, vagy a Maléna kertje, Kréta-rajz, Derűs hétköznapok és A tűz ösvénye című köteteket Krisztina Rita Molnárral szombaton a Naphegy standjánál (T10) 16 órától a Könyvfesztiválon!
Mindenkit rengeteg szeretettel és apró ajándékokkal várnak!

16.30-17.00 Gyerekbirodalom

,,Bicikli, bicikli, de gurul a bicikli..." – Gryllus Vilmos legújabb kötetének vidám, tavaszi hangulatú dalai csendülnek fel a színpadon (Central Kiadói Csoport)

17.00-18.00 Szabó Magda terem / D épület

56623252_2555777294435705_3733234265727434752_n.jpgDóka Péter: A három űrbetyár – A Szupermalac és Űrpatkány című trilógia második kötetének bemutatója

A kötet rendhagyó bemutatóján Dóka Péter hőseit Máli Csaba grafikus élőben rajzolja meg. A beszélgetést dramatizált felolvasások és a Szupermalac-rajzfilmsorozat részletei egészítik ki.

Résztvevők: Dóka Péter író, Máli Csaba illusztrátor, Dávid Ádám szerkesztő Moderátor: Ughy Szabina szerkesztő

18.00-19.00 Dóka Péter, Máli Csaba a könyvbemutató után dedikál a Móra Kiadó standjánál, a Táncszínház előcsarnokában

 

18.00-19.00 Szabó Magda terem

Michael Ende továbbírt története – Rosszcsont Rodrigó és Filkó, a fegyverhordozója

Rosszcsont Rodrigó keletkezéstörténete majdnem annyira kalandos, mint maga a róla szóló meseregény. A világhírű német író, Michael Ende, aki idén lenne kilencven éves, élete alkonyán három rendkívül szórakoztató és sodró lendületű fejezetet írt meg a gyáva, de nagyszívű rablólovag és a fegyverhordozójául szegődő kisfiú, Filkó barátságáról. A regénytöredék több mint húsz év után az ötvenéves, díjakkal elhalmozott kortárs szerző, Wieland Freund stílusbravúrjának köszönhetően kiteljesedett, és idén januárban jelent meg az egyik legrangosabb német gyerekkönyvkiadó, a Thienemann gondozásában. Rosszcsont Rodrigó és Filkó, a fegyverhordozója 2019 egyik legnagyobb gyerekirodalmi szenzációjának ígérkezik. Perczel Enikő fordítóval és Dávid Ádám szerkesztővel Forgách András író, fordító beszélget. A Goethe Intézet támogatásával megvalósuló könyvbemutatót Makranczi Zalán és Frank Ildikó felolvasószínháza teszi teljessé. Résztvevők: Perczel Enikő fordító, Dávid Ádám szerkesztő, valamint Makranczi Zalán és Frank Ildikó színművészek

Április 28, vasárnap

10.00-11.00 Gyerekbirodalom

Mesedélelőtt és Ringató a Pagonnyal

Bemutatkoznak Agócs Írisz lapozói és Czernák Eszter-Mayer Tamás Sári és Berci című könyve Résztvevők: a szerzők és az illusztrátor Moderátor: Hazay Ancsa és Fegyvári-Huszár Janka (Pagony Kiadó)

10.00-11.00 B pavilon, B1-es stand

Varró Dani trolltartója a könyvfesztiválon

Varró Dániel kis viking legendáriumának interaktív prezentációja új feldolgozásban a könyvfesztivál díszvendég standján

10.30-11.30 Votisky Zsuzsa terem

Olvasástanulás és diszlexia

Fókuszban a Pagony Most ÉN olvasok-sorozata és Révész Emese Simi és a rendetlen betűk című meseregénye Résztvevők: Wéber Anikó, Szabó Borbála, Révész Emese írók és Koósné Sinkó Judit mestertanár (ELTE TÓK) Moderátor: Hajdu Zsanett (Pagony Kiadó)

11.00-11.30 Gyerekbirodalom / Táncszínház előcsarnoka

57240619_2555784204435014_3982956214211313664_n.jpgZenés-mesés ízelítő Bíró Eszter: Időradír c. könyvéből

Közreműködik: Bíró Eszter (énekesnő), Födő Sándor „Fodo” (zeneszerző, ütős) és Hámori Máté (gitáros) A program után Bíró Eszter és Födő Sándor „Fodo” dedikálja Időradír című könyvét és lemezét.

 

 

 

 

56510881_2241357175920463_35807017792700416_n.jpg11.30-12.10 Gyerekbirodalom

10 éves a Kerekítő – Jubileumi zenés mesemóka Kerekítő Manóval

Kerekítő manó óvodásoknak szóló könyvei és mondókás köteteink nyomán, mondókák és dalok közt kalandozunk, meseszálat gurigatva, hangszerjátékkal színesítve. Előadók: J. Kovács Judit báb, furulyák; Gyulai Csaba kalimba, daff, cajon, résdob (Móra Kiadó)

12.10-13.00 J. Kovács Judit, Kállai Nagy Krisztina a könyvbemutató után dedikál a Móra Kiadó standjánál, a Táncszínház előcsarnokában

 

12.10-13.00 Gyerekbirodalom

Csütörtök, a kisördög – Varró Dániel legújabb mesehősét a szerző és az illusztrátor, Agócs Írisz mutatja be (Jelenkor Kiadó – Diafilm)

13.00-13.45 Gyerekbirodalom

A Sipirc!, az Oroszlán úr sörénye és a Bújócska című Csimota Kiadónál megjelent Papírszínház-mesék bemutatója

A Japánból eredő és igen népszerű Papírszínház a mesekönyvet mintegy színházzá alakítja. (5 éves kortól) Mesélő: Zsigmond Tamara (Csimota Kiadó)

14.00-15.00 Gyerekbirodalom / Táncszínház előcsarnoka

56442024_2555789281101173_5622138883685744640_n_1.jpgJátékos-verses foglalkozás Nyulász Péterrel

Az óvodás és kisiskolás korosztálynak szóló játékos-verses foglalkozás a Zsubatta!, valamint a Miazami, a Miazmég és a Kiazaki című kötetek alapján. „A gyerekekkel kicsit tornázunk, sokat játszunk, megtanulhatnak egy-egy verset, rajzfilmeket vetítek és persze játszunk a kitalálósokkal.”

15.00-16.00 Nyulász Péter a könyvbemutató után dedikál a Móra Kiadó standjánál, a Táncszínház előcsarnokában

 

 

16.00-16.30 Gyerekbirodalom

56764566_2555823567764411_2798507016836874240_n.jpgAz ügyetlen bohóc – mesék örökmozgóknak Balázs Ágnessel (Móra Kiadó)

Örökmozgó, mesehallgatásra és játékra fel! Ha nehezedre esik egy helyben maradni, ha te is örökmozgó vagy, akkor ezek a mesék éppen neked szólnak! A mulatságos történetek alatt ugrálhatsz, tapsolhatsz, szaladgálhatsz, sőt, még kiabálhatsz is, de csak akkor, amikor elhangzanak a feladatokra buzdító szavak. Keltsd életre a vakmerő rákocska, a vaksi kismatróz vagy az ügyetlen bohóc történetét!

16.30-17.30 Balázs Ágnes, Horváth Ildi a könyvbemutató után dedikál a Móra Kiadó standjánál, a Táncszínház előcsarnokában

16.30-17.30 Gyerekbirodalom

55857757_1957762307666223_1460207070102945792_n.jpgBosnyák Viktória-Dudás Győző: Pacák a pácban

Mennyi minden lehet egyetlen paca? Írjuk együtt a meséket! Alkoss, mesélj és fedezd fel az apró részleteket! A szerzők együtt játszanak, mesélnek a gyerekekkel (Kolibri Kiadó)





Szívesen csatlakoznál az Égigérő mára 7000 tagot számláló "Neveljünk olvasókat!" csoportjához? Szülőként, pedagógusként, gyerekekkel vagy könyvekkel foglalkozó szakemberként, irodalomrajongóként érdekel a gyerek-, és ifjúsági irodalom, a mesélés, az olvasóvá nevelés? Csak egy kattintás a képre, 3 kérdés megválaszolása és már nyitom is a kaput!

43051430_1893700910716205_3099234459329757184_n.jpg

 indexkép: https://bookfestival.hu/gyerekbirodalom

A bejegyzés trackback címe:

https://egigerokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr2314783300