Neveljünk olvasókat!

Égigérő

30 bátorító, féleleműző gyerekkönyv

2019. január 15. - Réka Czakó


mammal-3128440_960_720.jpg

Nem az a bátor, aki nem fél, vagy aki félelem nélkül tesz meg valamit. Az a bátor, aki fél valamitől, mégis meg meri tenni azt, amitől tart! Vagy legalábbis tesz egy próbát.

Al Ghaoui Hesna: Holli, a hős

 

Ezen a héten arra kértem a „Neveljünk olvasókat!” csoport tagjait, osszák meg velünk a gyerekeik és saját maguk számára is emlékezetes bátorító gyerek- és ifjúsági könyves élményeiket. Érdekes volt látni, hogy a beérkező könyvötletek milyen sok területet érintenek. Milyen sok része van egy gyerek életének, ahol bizony fel kell szívnia magát és felül kell kerekednie a félelmein. Az éjszakai sötétség, egy közelgő mandulaműtét, új óvoda, barátkozás, költözés, iskolai közösség… Mennyi-mennyi bátorságpróba!

Nagyon sokat gondolkoztam az elmúlt napokban, hogy hogyan is tudnám bevezetni az összegyűjtött könyveket. Napok óta cikáznak a fejemben a gondolatok arról, hogy szülőként hogyan tudjuk bátorítani a gyerekeinket. Végül tegnap a 11 éves lányomat kérdeztem meg, mi kell ahhoz, hogy egy gyerek egy számára ijesztő helyzetnek is neki merjen veselkedni. Borcsám szerint a lényeg, hogy ne a lehetséges rossz dolgokra koncentráljunk, hanem azt mondjuk el a gyereknek, milyen jó dolgok sülhetnek ki az először nehéznek tűnő helyzetből. Magyarázzuk el a kicsiknek, hogy nem biztos, hogy sikerül, amit elterveztek de ha hiba csúszik is a számításaikba, abból megtanulhatják, mit csináljanak legközelebb másként. Azt is hozzátette, hogy a szülőnek hinnie kell abban, hogy a gyereke meg fogja oldani a dolgokat (előbb vagy utóbb :) ) és sokkal többre lesz képes ha engedjük, hogy próbálgassa a szárnyait.

A beszélgetésünk után a családi képeket nézegetve eszembe jutottak a hosszú délutáni sétáink, amikor az akkor 2-3 évesem minden kőre, minden nagyobb földkupacra, padkára felmászva, minden korlátra felkapaszkodva tudott csak közlekedni. Emlékeim szerint nem volt olyan mászásra alkalmas fa a Tisza-parton, amit ki ne próbált volna. Már akkor láttam, hogy el kell engednem az aggódást ha nem akarom folyamatosan rendszabályozni, hiszen az én határaim sokkal szűkebbre vannak szabva mint az övéi. Engednem kell, hogy ügyesedjen, erősödjön, mert nagy valószínűséggel soha sem az egyszerűbb utat fogja választani ha ott egy izgalmasabb lehetőség is.

Most, ezen a témán morfondírozva jöttem rá, mennyi mindent tanultam én a gyerekemtől, ill. a gyerekemnek köszönhetően. Mennyi olyan élethelyzetünk volt, amikor kénytelen voltam a saját félelmeimet leküzdeni ahhoz, hogy őt már ne nyomasszam a bennem létező negatív érzésekkel. Példának okáért így jutottam át remegő lábakkal az ország leghosszabb függőhídján is! :)))) Sok olyan alkalomra emlékszem, amikor addig meséltem neki egy-egy esemény ránk váró izgalmas és „minden bizonnyal csodálatos” pillanatairól, hogy magam is elhittem, abból a dologból csak valami jó sülhet ki. Hányszor fordult elő, hogy valami negatív esemény történt körülöttünk de kicsit közelebb merészkedtünk a dolgok forrásához és valami igazán értékesre bukkantunk. A mi életünkben egyértelműen ilyen volt a 2015-ös menekültválság megélése Szegeden, a vasútállomáson. Ott tapasztalta meg talán először a lányom a menekülő gyerekekkel és családjaikkal időt töltve, hogy csak attól félsz, amit nem ismersz. Több szempontból is életre szóló tanulság volt számunkra az a pár hónap, amit a szegedi önkéntesekkel együtt tölthettünk ott el. Soha nem beszélgettünk, meséltünk, olvastunk annyit bátorságról, félelemről, az élet fontos dolgairól, mint akkoriban.

Talán a „bátorság” témája az, aminél a leginkább érzem, hogy a gyerekkel, gyerekekkel élés egy oda-vissza működő tanítási-tanulási folyamat, ahol érdemes elgondolkoznunk azon, hogy a gyerekeknek kell-e tőlünk tanulniuk vagy nekünk kellene arra törekednünk, hogy a saját, belénk nevelődött félelmeinket elhagyva segítsünk nekik megőrizni azt az ősi magabiztosságot és bizalmat a világ felé, amit magukkal hoznak.

Az itt következő könyvek mindegyike olyan történeteket kínál, amelyek gyereknek és szülőnek is segíthetnek: megtanítanak bennünket átlépni, túljutni, legyőzni, kibeszélni, megoldani, segítséget kérni és kapni… Csupa hasznos tudomány, olykor megható, szívet melengető, olykor kacagtató formában! Böngészésre és BÁTORSÁGRA FEL! :D

2 éves kortól

covers_14169.jpg1. Marék Veronika: Laci és az oroszlán (Móra Kiadó, 2013)

A világ leggyávább kisfiúja egy oroszlánra vágyik. Meg is kapja – csak éppen az oroszlán kicsi és piros. Mégis alaposan megváltoztatja Laci életét.

 

 

 

óvodásoknak

covers_141753.jpg2. Lorenz Pauli: Hű, de bátor (Scolar Kiadó, 2011)

Ez a kedves mesekönyv egy bátorságpróbáról szól. Négy barát a kisegér, a csiga, a béka és a veréb versenyre kel: vajon ki a legbátrabb közülük? A kérdés nem is olyan egyszerű, mint első látásra tűnik amihez az egyik állatnak össze kell szednie minden bátorságát, az a másiknak a világ legtermészetesebb dolga. Végül az állatok rájönnek, hogy a bátorság milyen viszonylagos dolog, és mind elismerik a másik hősies tettét. Az elbűvölő rajzokkal illusztrált mese a gyermekek számára is érthető módon mutat rá az egyének különbözőségére és a toleráns viselkedés fontosságára.

 

covers_314890.jpg3. S. Milu: Szerafinó, a sündisznócska (Lilliput, 1992)

Szerafinó, a sündisznócska benevez "Az erdő legügyesebb lakója" címért folyó nagy múltú erdei versenyre. Még Timpa, a jóságos kecskeanyó, de a lusta Billy bocs és a két mókuskölyök, Terry és Timmy is ámulatba esik e merészség hallatán, ugyanis a kis süni bottal jár, amióta egy tüske csúnyán megsebezte, jelentkezése ezért látszik meggondolatlanságnak. Ő is hamar megbánja tettét, s visszalépne, ha Szofi, a nyúl föl nem ajánlaná neki baráti segítségét, és ugyancsak pártfogóra lel Timpa "személyében". A kecske csodaszert tud Szerafinó beteg lábára, ám a csodabokor termésének megszerzése hősies erőfeszítést kíván. Így aztán amit a kis sün nem tenne meg saját dicsőségéért, gondolkodás nélkül megteszi egy beteg nyuszi gyógyulásáért, - s éppen ezzel a tettével nyeri meg a versenyt. ; Lírai mese megszívlelendő tanulsággal. Szereplői a fantáziagazdag, színes rajzokon is bemutatkoznak - az óvodás korú gyerekeknek.

covers_422065_1.jpg4. Catherina Leblanc: Akkor is szeretnél? (Manó könyvek, 2017)

Kismackót nyugtalanítja valami. 
Vajon mennyire szereti őt az édesanyja? Akkor is szereti, ha Kismackó rosszalkodik? 
Akkor is, ha valami nagy baj lesz? 
Igen. Az anyai szeretet mindennél erősebb, és Kismackó megtanulja, hogy ez nem fog megváltozni soha.

Megható történet az anyai szeretetről és a gyermeki kíváncsiságról Szabó T. Anna és Dragomán Pali – anya és fia – közös fordításában.

 

 

covers_378133.jpg5. Hohol Ancsa: Terka és a mandulakaland (Móra Kiadó, 2015)

Terka egy cserfes, négyéves kislány. Önálló véleménye van mindenről, szüntelenül kérdez, és más szemmel nézi a világot, mint a felnőttek. Akik már ismerik, tudják, hogy Terkával mindig történik valami. Most sincs ez másképp, ezúttal egy rövid, de annál izgalmasabb kórházi látogatás vár rá. A kislány ugyan kénytelen megválni a manduláitól, cserébe viszont számtalan új élménnyel lesz gazdagabb. Hiszen ha Terkán múlik, még egy mandulaműtét is lehet kaland!

 

 

 

covers_347551.jpg6. Nele Noose: Bátrak vagyunk! (Manó Könyvek, 2007)

Mese a félelemről és a bátorságról, amelyben a kis holló saját kelepcéjébe esik. Előbb pimaszul kijelenti, hogy szerinte a félelem ostoba dolog, ám nem sokkal később, mikor beesteledik, ő az, aki egyedül maradva retteg a fészkében, mert fura zajokat hall.

 

 

 

 

 

covers_318972.jpg7. Igaz Dóra: Holnapra kutya bajod (Pagony Kiadó, 2014)

Dani, Bálint, Fanni, Réka, Csilla és a többiek a Kökörcsin utcai óvoda Mackó csoportjából pont olyanok, mint bármelyik más óvodás. Az egyik copfos, a másik szeplős, a harmadik félénk, a negyedik nagyon bátor. Néha bizony betegek is, sőt, néha akkor is meg kell látogatniuk a doktor nénit vagy doktor bácsit, ha éppen nem betegek. Bálint például eltöri a kezét. Réka influenzás lesz. Csillának tojásallergiája van, Rozi pedig bárányhimlős. Ha elolvassátok ezt a mesekönyvet, ti is megtudhatjátok, hogyan működik a varázsszemüveg, ami csak a saját gazdájának engedelmeskedik, hogyan láthatjuk a csontjainkat, ha egyszer nincs mindentlátó szemünk, hogyan cselezhetjük ki a szemtelen Influenza tündért, és miért lett pöttyös a nagyravágyó bárányka… Igaz Dóra mesekönyve megtanítja, hogy egyik betegségtől, sőt, az oltástól sem kell félnünk – inkább meg kell érteni, hogyan működik a testünk!

covers_273092.jpg8. Melanie Watt: Cidrimókus (Tessloff és Babilon, 2013)

Mit ​kell tudni Cidrimókusról? Cidrimókus soha nem mászik le a fájáról. Hogy miért? Mert odalent szörnyű veszélyek leselkednek rá. Baktériumok, mérgező növények, cápák stb. Ő viszont mindenre felkészült. Az elsősegélydobozában van antibakteriális szappan, sebtapasz, ejtőernyő. Azonban egy napon egy gaz betolakodó miatt el kell hagynia a fát! Vajon túléli? Miféle kalandba keveredik Cidrimókus? Olvasd el a könyvet, és megtudod! Figyelmeztetés: Ez a könyv zöld marslakóknak nem való!

Cidrimókus a mai gyerekirodalom szupersztárja lett, mára 11 kötet főszereplője. 
A magával ragadó, kicsit minden lépését túlbonyolító, rendkívül óvatos Cidrimókus megmutatja, hogyan győzhetjük le az ismeretlen helyzetekkel kapcsolatos szorongásainkat. Mindig minden eshetőséget számbavesz és felkészül! Megnevettet, mert határtalanul vicces, ugyanakkor ha komolyan vesszük, sokat tanulhatunk Cidritől.

A képeskönyvsorozat szerzője és egyben grafikusa a francia-kanadai Mélanie Watt Kanadában él. 
Ez a legsikeresebb könyvsorozata, több neves gyermekirodalmi és grafikai díjat kapott érte. A cidrimókus könyveket hatalmas példányszámban adják el a világ több országában. Reméljük a magyar gyerekek kedvence lesz. Erről gondoskodik Szabó T. Anna remek fordítása is.

id22-272617.JPG9. Melanie Watt: Cidrimókus és a sötétség (Tessloff Babilon, 2014)

Cidrimókust mindenki szereti! 
Cidri sosem alszik. Az alvás rettentő ijesztő. Éjszaka támadnak ugyanis a rossz álmok, a kísértetek, a sárkányok és a pöttyszörnyek. 
Cidrimókus így hát mindenfélét kitalál, hogy ébren maradhasson éjszakánként. Ámde az alváshiánynak fura mellékhatásai vannak, amelyek közül a kimerültség a legkevesebb. És ha a fáradtság nem lenne elég: váratlanul megtudja, hogy ma éjszaka az összes álma – pontosabban rémálma – valóra válik! Hogy fogja átvészelni Cidrimókus az éjszakát?

 

 

nagyobb ovisoknak és kisiskolásoknak

covers_328300_1.jpg10. Dániel András: Mit keresett Jakab az ágy alatt? (Pagony Kiadó, 2015)

Jakab a szobájában játszik. Billenős teherautóját, Klárikát tologatja, amikor szörnyű dolog történik… Klárika felborul, és az üveggolyók begurulnak az ágy alá. Az ágy alatt bizony sötét van, nagyon sötét. Jakab fél – de mégis bemászik! Ebből a gyönyörű, hatalmas, böngészőszerű mesekönyvből kiderül, hogy az ágy alatt igaziból egy új, színes és izgalmas világ rejtőzik. Ott van persze a rémisztő Hómama meg a Szőrizéke, de talán mégsem kell tőlük annyira félni! És rajtuk kívül még rengeteg csodálatos hely a vízibusz pályaudvartól a Nyalókába Ragadt Legyek Szabadtéri Múzeumáig. Aki ismeri Dániel András szokatlan és végtelenül mulatságos lényekkel és eseményekkel benépesített színpompás és bizarr világát, az nem fog csalódni ebben az esztrádkönyvben – ami egyszerre böngésző, mese, interaktív képeskönyv. Aki nem ismeri, az pedig ne halogassa, kössön vele közeli ismeretséget, jól fog járni! 
5 évnél idősebb gyerekeknek és felnőtteknek

covers_410282.jpg11. Kádár Annamária: Lilla és Tündérbogyó (Kulcslyuk kiadó, 2016)

E ​kötet Lilla és Tündérbogyó összes eddigi kalandját gyűjti egy csokorba. A Mesepszichológia első és második részében megjelent húsz mesét tíz vadonatúj követi, amelyek szórakoztatva segítenek a gyermek érzelmi intelligenciájának fejlesztésében.

A mesék önéletrajzi ihletésűek: azokra az érzésekre építettem őket, amelyeket gyermekkoromban megéltem, és az emlékezetemből sikerült felidéznem. A bennem élő felnőtt faggatta a bennem élő gyermeket, és fordítva, a gyermek a felnőttet, hogy ezeket a korai belső élményeket minél hitelesebben tudjam visszaadni.

De miért is van szükség az érzelmi intelligencia fejlesztésére gyermekkorban? Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőtteké váljunk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, saját érdekeinket érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat, és helyes döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett elemi szükségünk van „érzelmi ügyességre”, pallérozottságra is: az érzelmek felismerésének, megfogalmazásának és hatékony szabályozásának képességére.

Mindezt fokozatosan sajátítjuk el gyermekkorban. Ha megtapasztalhatjuk azt, hogy a szüleink érzelmileg hozzáférhetők, érzékenyek a szükségleteinkre, kifejezhetjük feléjük a negatív érzelmeinket is, és ezeket csillapítják, akkor belsővé tesszük ezt a mintát, így tanuljuk meg az érzelmi szabályozás képességét. Ugyanakkor az is lényeges, hogy szülőként is hitelesen, kongruensen fejezzük ki érzelmeinket, vagyis az, amit kifelé mutatunk, azonos legyen azzal, amit megélünk – így tudunk a személyiségünkön keresztül a legerősebben hatni a gyermekünkre. Ebben a folyamatban fontos segítséget jelenthetnek számunkra a mesék.

Tündérbogyó segít Lillának és a mesét hallgató gyermeknek is kifejezni az érzelmeit, megérteni és elfogadni azokat. Nem oktat ki, nem mondja meg, mit kell tenni, csupán ott van Lillával örömében, bánatában, magányában; együtt érez vele, amikor csalódott; megérti és visszatükrözi érzelmeit; törődik a szükségleteivel, és támogatja őt döntéseiben. Lilla kifejezheti előtte negatív érzelmeit is, nem kell tartania attól, hogy barátja kineveti vagy megkérdőjelezi azokat. Tündérbogyó példát mutat arra, hogyan lehet a fájdalmas belső élményeket – például a haragot, a testvérféltékenységet, a gyászt – feldolgozni, a félelmeket kezelni. Beszélgetnek szeretetnyelvekről, családi történetekről, az álmok, vágyak megvalósulásáról és a másság elfogadásáról is. A mesét hallgató gyermeknek a Lillával és Tündérbogyóval való azonosulás lehetőséget ad saját érzelmei megfogalmazására, kifejezésére és a hasonló önéletrajzi emlékek felelevenítésére.

covers_398223.jpg12. Kertész Erzsi: Nem mese (Pagony, 2016)

Nemet mondani tudni kell! Ja, az könnyű? Néha igen! Néha nagyon nem. És amúgy is, nem csak egyféle nem van. Hallottatok már például a cincogó nemről? Vagy a lerepül a hajad nemről? Esetleg a kerek perec nemről? Hát a köszönöm, nemről? Ezekről, és még sok-sok féle nemről szól Kertész Erzsi író-pszichológus új könyve, na és persze arról, hogy merjünk nemet mondani. A Kasza Julianna által illusztrált mesekönyv a 2015-ös Arany­vac­kor gyerekkönyves pályázaton elnyerte a zsűri 2. díját és a Pagony különdíját.

 

 

 

covers_221570.jpg13. May Szilvia: A Fásli utcai állatkórház (Cerkabella Kiadó, 2012)

Jószívű ​szívműtét, akut bolhairtás és egy gumicsizma kiszabadítása – állati kalandok a Fásli Utcai Állatkórházban! Dr. Maci Doktor, Béka Doktor, Gizella Doktornő és Dr. Marabu a helyzet urai: itt se a bal, se a jobb eset nem marad ellátatlanul. A kórházigazgató, Dr. Professzor Termesz nagylelkű segítségével a helyszínen tanulmányozhatta a gyógyítást May Szilvia (ő az Imbusz mester könyvsorozat írója) és Petrók Ildikó (ő sem páciens, hanem reklámgrafikus). A kórházi élet izgalmas történeteit feljegyezték, és képekkel dokumentálták. Íme a gyógyító nevetés receptje! – Egyikünknek sem kellett elvégeznie az Orvosi Egyetemet ahhoz, hogy praktizáljunk- úgy 3-6 éves korunk környékén orvosi táskával, kötszerekkel, injekciós tűvel felszerelkezve kutattunk áldozatok után, elsősorban a szűkebb családban és a játékállatok között- hogy végre meggyógyíthassunk valakit. S tettük mindezt annak dacára, hogy ha mi kerültünk orvoshoz vagy kórházba, akkor bizony nagyon féltünk. Az Állatkórház éppen egy ilyen izgalmas hely, ahol mindenki korlátlanul, papírok nélkül gyógyít- s ugyanakkor egy nagyon barátságos hely is. Akár lehetne a szomszéd utcában is. Ám mégis különleges, hiszen itt nem csak a betegek, hanem a doktorok és az asszisztensek is állatok. És ebből aztán adódnak konfliktusok rendesen, amit végül a közös jó cél, a GYÓGYULÁS segít feloldani. Az orvosi váró padján természetes, hogy az oroszlán félrehúzódik a kisegér elől, s végül a harcias farkaskutya is elfogadja a szívsebész- aki egyébként egy ingerlően vörös kandúr segítségét. – Az Állatkórház ezért jó szakkönyv lehet praktizáló 3-6 évesek számára, ugyanakkor segíthet eloszlatni a kórházzal, orvosokkal kapcsolatos félelmet, mert ha nem is didaktikusan, de arról szól, hogy a másságot és az ebből fakadó félelmeket egy jó ügy érdekében le lehet győzni.

covers_212298.jpg14. Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben (Pagony Kiadó, 2012)

Hupp, a bagolyfióka. 
                        Dundi és bolyhos. 
                    A szeme nagy és kerek. 
                        A tolla puha és pihés. 
                    Minden szempontból tökéletes, 
                        kivéve egyetlen dolgot…

Nem szereti a sötétet. Ezért nem tud vadászni menni a szüleivel. Ezért mindig éhes és a szülei mindig fáradtak. Muszáj tenni valamit! A mamája végtelen türelemmel hagyja, hogy fiókája maga fedezze fel, milyen jó dolog az éjszaka. Hupp minden fejezetben kicsit önállóbb, mindben találkozik valakivel, aki elmondja, hogy miért jó a sötétség.

A világhírű olasz illusztrátor, Anna Laura Cantone kócos, elrajzoltan megnyerő fizimiskájú figurái tökéletesen illenek a mese hangulatához. Ajánljuk nagy ovisoknak és kisiskolásoknak, akár önálló olvasásra is.

covers_324725.jpg15. Jill Tomlinson: A tyúk, aki soha nem adta fel (Pagony Kiadó, 2014)

Ez itt Hilda. Hilda pöttyös kis tyúkocska. Ha egyszer elhatároz valamit, az égvilágon senki és semmi nem állíthatja meg! Márpedig ő elhatározza, hogy meglátogatja a nénikéjét, akinek nemrég kiscsibéi születtek. Még akkor is, ha az út kicsit bajos… Ha pedig azt határozza el, hogy saját családja legyen, végképp senki és semmi nem állhat az útjába. 
Hupp, a sötétben félő bagoly, Szuzi, az elcsavargott kiscica, Ottó, az örökké kíváncsi pingvinfióka és Pongó, a megbízható gorillakölyök után ismerjétek meg Hildát, a bátor kis tyúkot is, aki soha nem adja fel! 
Ajánljuk nagy ovisoknak, kisiskolásoknak, akár önálló olvasásra is. 5 éves kortól.

 

 

covers_479129.jpg16. Sárvári Töttős Györgyi: Szuperhős szakszervíz (Kolibri, 2018)

Agyrázkódás, ​kéztörés, lábsérülés…

Kivel nem történt még kisebb-nagyobb baleset? És ki ne szeretne játékosan, mesével gyógyulni?

Évente több ezer gyerek kerül kórházba baleset miatt. Az ő gyógyulásukat, valamint az orvosok, a nővérek, kórházi szakemberek munkáját hivatott segíteni ez a könyv. A mese varázslatos világán keresztül bemutatja a szülőknek és a gyerekeknek a különböző kezelések várható lépéseit, folyamatát, és a gyógyulástervező segítségével együtt indulhatnak el a felépülés útján.

Ezt a könyvet saját élmény hívta életre: Győri Ildikó kisfia néhány éve a Fiumei úti baleseti sebészetre került. A gyermektraumatológián dolgozó orvosok és nővérek áldozatos munkájának köszönhetően a rémálmot fokozatosan felváltotta a csendes, játékos gyógyulás.

Sárvári Töttős Györgyi remek humorral és átérzéssel megírt meséje a nagy sikerű Varázspálca szakszerviz folytatása, de önállóan is olvasható. Nemcsak a kórházban vagy otthon lábadozó kis betegeknek kínál szórakozást, hanem a makkegészséges gyerekeknek is.

covers_262771.jpg17. Beck Andrea: Titoktündér (Magánkiadás, 2013)

Varázslatos mesevilág tárul elénk, melyben észrevétlenül kap helyet a pozitív gondolkodásra való nevelés, az önbizalom fejlesztése és mindenekelőtt a vidám, gondtalan életszemlélet kialakítása és megtartása.

 

 

 

 

 

covers_106289.jpg18. Szegedi Katalin: Lenka (Csimota Kiadó, 2010)

Lenka, a dundi kislány naphosszat csak magányosan rajzolgat. Egy nap elindul barátokat keresni, de nem jár szerencsével: a gyerekek kicsúfolják, mindenhonnan elzavarják. Bánatában végül rajzolni kezd az aszfaltra, amikor Palkó, a rolleres kisfiú álmélkodva megáll mellette…

 

 

 

 

 

covers_245329.jpg19. Szegedi Katalin: Palkó (Csimota Kiadó, 2013)

Történet a barátságról és az elfogadásról a Tolerancia-sorozatban.

Palkó, a mindig segítőkész kisfiú legjobb barátai a könyvek. Naphosszat olvasással tölti az idejét, és bár arra vágyik, hogy osztálytársai elfogadják, azok mégsem barátkoznak vele. 
Egy délután a játszótéren mégis barátra lel. Lenka örömmel rollerezik és rajzol vele. Játékuknak a közelgő vihar vet véget, de már mindketten tudják, hogy ezután mindennap várni fogják egymást.

 

 

 

covers_452022.jpg20. Paulik Móni-Vincze Zsuzsi: Lili és a bátorság (Magánkiadás, 2017)

Lili ​egy átlagos kislány, aki egy nem mindennapi helyen él: a cirkuszban. Sok barátja van a bohóctól az állatidomárig, de legjobban a Bűvészt szereti a társulatból. Lili arról álmodozik, hogy majd egyszer, csakúgy mint az Anyukája, ő is a Cirkusz Királynője lesz. Ehhez viszont nem elég a sok gyakorlás, bátorságra is szüksége lenne, amit a Bűvésztől remél megkapni. De csodatévő varázsige helyett egy olyan nehéz titkot kap, ami miatt legszívesebben már a Cirkuszból is menekülne.

Vajon sikerül-e Lilinek megtalálnia a nyomasztó titok elleni varázslatot? Egyedül harcol, vagy lesz bátorsága segítséget kérni?

Ez a könyv azért született, hogy felnőttek és gyerekek egy szerethető, átélhető mese kapcsán beszélhessenek olyan érzékeny és fontos, de többnyire elhallgatott témáról, mint az intim testrészekre vonatkozó szabályok, hogy egy felnőttnek is lehet nemet mondani, és hogy mi a különbség rossz titok és jó titok között. A Lili és a bátorság célja a szexuális bántalmazás megelőzése. A mese szerepe, hogy viselkedési mintát nyújtson kritikus helyzetben, illetve megerősítse a gyermeket abban, hogy baj esetén mindig legyen bátorsága segítséget kérni egy olyan felnőttől, akiben megbízik.

Ez a könyv kiindulási pontként szolgálhat azoknak a szülőknek is, akik eddig nem tudták, hogyan kezdeményezzenek beszélgetést a témában.

covers_325242.jpg21. Adamik Zsolt: Bibedombi szörnyhatározó (Cerkabella, 2014)

A ​szörnyek azért vannak, hogy lássuk, mitől félünk. 
Épp ezért, itt nem is nagyon fél senki sem.

A Bibedomb a város fölé emelkedik. Magassága: jó nagy. 
Ketten laknak a tetején: Kisujj néni és Talicska bácsi. Meg a pici ház, piros tetős, fecskefészkes. Meg a kócos erdő körben, benne medve, róka, nyúl. Meg a szörnyek: nagyfogúak, kötekedők. 
Nem mind, persze. A gépsárkány a mosógépben morcog, a resztlimanó meg simán válogatós gyerekeket lop, a hüjeti csak tör-zúz a városban. A vérzsiráfnak meg hiába van nagy foga, semmire se megy vele. Mondjuk a porcicamaffia tényleg kötekedő. Meg mindenütt ott nyivákol. És vigyorog! 
Ám Talicska bácsi, a szörnycsősz néha rendet rak. Olyankor kicsit nyugalom van. Meg télen is: olyankor felkerekedik a Bibedomb, és elmegy a nyárba…

Adamik Zsolt képes szörnyhatározójában minden szörnynek saját meséje van: meghökkentők és annyi nyelvi játék, annyi humor van bennük, hogy a bátor olvasó rögvest az ágy alatt lapuló búmanó vagy a titokzatos szekrényben lapuló szörny keresésére indul. Ezek a lények ugyanis alapvetően mulatságosak! Megtanulható még a könyvből, hogy ki a gyerekszobai rumli felelőse (Zinbazár herceg) és hogy a szennyesből zoknifiók-kalózok támadhatnak. Meg a lexikonhasználat, az is mellesleg megtanulható.

Hanga Réka illusztrációival lesz teljesen, részletesen tudományos és pompás az egész szörnyű lexikon!

covers_505894.jpg22. Al Gahoui Hesna: Holli, a hős (Bookline Könyvek, 2018)

Szerinted ki az igazán bátor? Például az, aki bár fél, meg meri tenni azt, amitől tart. 
Amikor egy szikla szélén állsz, vagy egy sötét szobába lépsz, esetleg nagy közönség előtt kell szerepelned – teljesen természetes, hogy félsz. De a félelem, bármilyen furcsán is hangzik, fontos és hasznos érzés. Sőt, a segítségedre lehet, ha megtanulod kezelni! 
Holli rettenetesen izgul az iskolai fellépése miatt. Ekkor szegődik mellé egy apró és barátságos házirém, Mumus, akitől a kislány megtanulja, hogyan állíthatja a félelmet a saját oldalára. Kalandjaik során kiderül, hogy néha bizony még a felnőttek is félnek, ám ebben nincs semmi szégyellni való. 
Al Ghaoui Hesna, a haditudósításairól híres, immár kétgyermekes riporter, saját rajzaival illusztrált könyvében egyszerű gyakorlatok és egy könnyen megjegyezhető bátorságinduló segít erőt meríteni a gyerekeknek a nehéz helyzetekben, hogy bátran és magabiztosan nézhessenek szembe a kihívásokkal. 
Csak az ne olvassa el, aki sohasem félt!

kisiskolásoknak

covers_109717.jpg23. Békés Pál: A Félőlény (Móra Kiadó, 2014)

A világ már nem olyan, mint régen. Nincs béke, nincs nyugalom, mert rémek tartják rettegésben a Kiserdő-lakókat. Köztük is kiváltképp egyet, a Félőlényt. És rá akarják venni, hogy csapjon fel közéjük, akkor nem esik bántódása. Hogy sikerül-e rábírni? Meglátjuk. Egy biztos. Kiderül, hogy szörnnyé válni könnyű. Szörnyen könnyű. Nem lenni szörnnyé: az a nehéz…

 

 

 

 

id22-305100.JPG24. Kertész Edina: A lány, aki orvos akart lenni (Naphegy Kiadó, 2018)

Hugonnai Vilma a lenyűgöző kitartás szimbóluma. Olyan korban született, amikor a nők még nem járhattak egyetemre. Más volt, mint a többi lány: mindenképpen tanulni szeretett volna, hogy orvos lehessen. Zürichben megszerezte az orvosi diplomát, ezt azonban Magyarországon nem használhatta. Csak ötvenéves korára sikerült elérnie, hogy a magyar egyetem orvosi karán is levizsgázhasson.

 

 

 

 

covers_430212.jpg25. Bosnyák Viktória: Bátorság, Tomi (Mantyusok-sorozat, Kolibri Kiadó, 2017)

Ki ne szeretne kiskutyát? Tomi is vágyik rá, de ahhoz le kell küzdenie félénkségét. Ha ez sikerül, nemcsak kutyát kap, de, bármilyen hihetetlen, vele együtt egy manót is. Kíváncsi vagy, hogyan? Mindjárt elmesélem!

Végre ismét olvasható Bosnyák Viktória nagy sikerű Mantyusok- sorozata! A kötetekhez Rippl Renáta készített új és imádnivaló rajzokat, a lehető legkönnyebben olvasható betűk kialakításában pedig segítségünkre volt a diszlexiával foglalkozó Meixner Alapítvány. A meséhez otthon és az iskolában egyaránt eljátszható drámapedagógiai feladatok is kapcsolódnak.

"Ritka öröm olyan történettel találkozni, ami ilyen sokoldalúan segít a gyermekeknek gyakorló szövegolvasóvá válni. Eleinte, amikor az olvasástechnika és a szövegértés még egymást támogatják, az érdeklődés hamarabb véget érhet, mint maga a szöveg. A Mantyusok története izgalmas, szókincse, nyelvezete optimális a kezdő könyvolvasóknak. Jó szívvel ajánljuk az első olvasmányok egyikének."

covers_516777.jpg26. Kertész Erzsi: Ne parázz! (Göröngyös úti iskola-sorozat, Cerkabella 2018)

A ​Göröngyös Úti Iskola éppen olyan, mint bármelyik másik iskola. Itt is mindig történik valami. 
Saci mindig kedves, rendes és szorgalmas. Igaz, a matekot mostanában egyre kevésbé érti, és amikor becsúszik egy kettes, el is titkolja. Sőt, akkor sem szól semmit, amikor észreveszi, hogy az egyik osztálytársnője rosszban sántikál. Mindennek tetejébe ott van még a karácsonyi fellépés is. A család már nagyon várja, hogy énekelni lássák őt a színpadon. A kislány borzasztóan izgul, és mintha egyre jobban kaparna a torka…. Még szerencse, hogy idős barátjának, a bolondos Tata bácsinak minden nehézségre akad egy-két jó ötlete. Hogy micsoda? Kiderül a könyvből! 
Kertész Erzsi regény sorozata, a gyerekirodalomban éppen csak felfedezett műfaj, az úgynevezett problémaorientált gyerekkönyvek sorába tartozik. Ezek a könyvek egy jól meghatározott, pontosan körvonalazható problémát mutatnak be, ez többnyire a gyerekek mindennapjaiban hangsúlyozottan van jelen.

A szöveg tartalmában és terjedelmében is a 7-11 éves korosztály számára a legideálisabb önálló olvasásra, de közös családi olvasásra vagy iskolai feldolgozásra is. Metzing Eszter illusztrációival a szöveg még közelebb kerül gyerekek világához: az ismerősségükben kedves figurák a ráismerés, a mintakövetés lehetőségét erősítik.

10-14 éveseknek

covers_217186.jpg27. David Walliams: Gengszternagyi (Kolibri Kiadó, 2013)

„Pár év, és klasszikusnak fog számítani.” -(Sue Townsend, az Adrian Mole-könyvek szerzője). A 11 éves Ben rettegve gondol a péntek estékre, amikor a nagymamájánál kell aludnia. Ő ugyanis minden idők legunalmasabb nagymamájának látszik: állandóan szókirakósdit játszik és káposztalevest főz. De van egy dolog, amit Ben nem tud róla… Ben nagyija pontosan olyan, amilyennek az ember a nagyikat elképzeli: – ősz haja van és műfogsora, a használt zsepit mindig a kardigánja ujjába gyűri, és nemzetközi hírű ékszer tolvaj. Kalandos és megindító történet egy nagymamáról és az unokájáról, valamint lopott koronaékszerekről.

 

 

 

 

covers_486982.jpg28. Kate Scott: Óriás (Pagony, 2018)

„Rájöttem, hogy számomra ez a boldogság. Okésnak lenni.”

Anzo nagyon-nagyon kicsi. A szülei nagyon-nagyon magasak és hangosak. Talán ezért nem hallják meg, amit mondani szeretne nekik. Mit kéne tennie Anzónak, hogy a szülei meghallgassák, az iskolában ne csúfolják, és végre a legjobb barátain kívül más is észrevegye, hogy milyen fantasztikus és tehetséges? Amikor rajzaival megnyeri a képregényszövetség különdíját, elhatározza (vagy inkább a barátai határozzák el helyette), hogy a kezébe veszi a sorsát. Lehet, hogy néha nem árt kockáztatni, és bízni benne, hogy a legjobb dolog igenis meg fog történni velünk.

 

 

b290241.JPG29. Dawn Huebner: Mit csináljak ha túl sok a para? (Könyvmolyképző, 2016)

Mit ​csináljak, ha túl sok a para? 

Útmutató gyerekeknek a szorongás leküzdéséhez 

Tudtad, hogy a félelmeid olyanok, mint a paradicsom? Nem, nem lehet őket megenni. Viszont nagyra növesztheted őket csupán azzal, ha figyelsz rájuk. Ha a félelmeid olyan nagyra nőttek, hogy majdnem minden nap nyugtalanítanak, akkor ez a könyv neked szól. 
A Mit csináljak, ha túl sok a para? bevezeti a gyermekeket és a szülőket a szorongásterápiák során leggyakrabban használt kognitív-behaviorista technikák világába. A színes metaforák és vidám képek közérthetővé varázsolják a könyvben ismertetett fogalmakat és stratégiákat, a világos és egyszerű lépésekre lebontott útmutatók és a rajzos-írásos feladatok pedig segítenek a gyerekeknek a szorongás csökkentését szolgáló új képességek elsajátításában. Ez az interaktív önsegítő könyv minden fontosat megtanít a gyerekeknek a szorongásról, motiválja őket szorongásuk leküzdésére, valamint erőt ad nekik a folyamathoz. 

Dr. Dawn Huebner klinikai pszichológus, a New Hampshire-beli Exeter városban dolgozik, gyerekekkel és szülőkkel foglalkozik. 

covers_452478.jpg30. Jenny McLachan: Szerelem a parketten (Móra Kiadó, 2017)

Bea ​Hogg tehetséges, szenvedélyes, ám igen gátlásos kamaszlány. Amikor a Tini sztárok viadala című tehetségkutató műsor táncosokat keres egy tévéműsorba, kedvet kap, hogy jelentkezzen. Sajnos legjobb barátnője, Kat cserbenhagyja, és beáll a legundokabb osztálytárs, Pearl Harris csapatába. Bea azonban nem hagyja magát, és amikor végül az iskola legmenőbb pasijával, Ollie Matthewszal nevez be a versenyre, a lánynak nem csak a táncverseny miatt kell izgulnia. Ollie és Pearl ugyanis állítólag együtt járnak…

A Pink sorozat első kötete egyben Jane McLachan Katicalányok című tetralógiájának nyitó darabja. A négy könyv négy barátnőről szól, és mind a négy történetet más barátnő mesél el. A brit szerző fordulatos, mulatságos, szívet melengető könyveiben remek stílusban ír a kamaszlányokat érintő problémákról: barátságról, szerelemről, árulásról, kitartásról – és persze a táncról. A szerző érezhetően jól ismeri a kamaszok mindennapjait, és hitelesen festi le nemcsak örömeiket, hanem gondjaikat is.

 

Szívesen csatlakoznál hozzánk, mert érdekel a gyerek-, és ifjúsági irodalom, a mesélés, az olvasóvá nevelés?Csak egy kattintás a képre, 3 kérdés megválaszolása és már nyitom is a kaput!

copy-of-nevelj-nk.jpg

Indexkép: SarahRichterArt/Pixabay

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egigerokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr10014564778