Neveljünk olvasókat!

Égigérő

Einstein elárulta, hogyan nevelhet bárki intelligens gyereket. A módszert ma több millió szülő alkalmazza. Te közöttük vagy?

10 dolog, amit szülőként tudnod kell a mesélésről

2018. október 01. - Réka Czakó

kids-1136296_640.jpg

 

Ha azt akarjátok, hogy intelligensek legyenek a gyerekeitek, olvassatok nekik tündérmerséket. Ha azt akarjátok, hogy még intelligensebbek legyenek, olvassatok nekik még több tündérmesét.” 
Albert Einstein

 

Vannak (tőlünk nem is olyan távoli) országok, ahol a kismamákat és kispapákat ugyanúgy tanítják a mesélés fontosságára, mint arra hogyan fürdessenek, vagy mikor mit adjanak enni a gyerekeiknek. Nálunk is sokat lehet olvasni a témáról de közel sem eleget. Még mindig sok az olyan szülő, aki nem is sejti milyen nagyszerű dolgot hagy ki a gyereknevelésből, ami nem csak a kicsik életét változtatná meg gyökeresen de az ő közös életüket és kapcsolatukat is könnyebbé, nyugalmasabbá tenné.

Ebben a bejegyzésben igyekszem néhány pontban megmutatni Neked, miért fontos, hogy helyet kapjon életetekben a mindennapos mesélés. De szól ez a pár sor azoknak is, akik már most minden nap összekuporodnak pár percre a kicsikkel egy-két mese erejéig. Fontos, hogy megerősítésképpen Ti is lássátok, mennyi mindent kapnak ettől a pár perctől a gyerekeitek.

Mit jelent gyerekeinknek a mindennapos mesélés:

1. A mese életre szóló „moziélmény”! Avagy mi a szösz az a belső képalkotás és miért fontos a gyerekednek

Amikor mesélés közben a gyerekre pillantasz láthatod, hogy a hangodat és a történetet hallgatva egy idő után már máshol jár. A kis fejében elindult a „mozi”. Ez a kisgyerek fejlődése szempontjából nagyon fontos folyamat, hiszen pár év múlva az iskolában annál jobban érti az olvasott szöveget, minél jobban meg tudja alkotni a szöveg alapján a saját belső képeit. Olyan ez, mint a konditerem. Minél többet jársz edzeni és minél profibb gyakorlatokat végzel, annál látványosabb az elért eredmény is. Gyermeked agyának a mesék jelentik a konditermet. Minél többet mesélsz Neki és minél inkább figyelsz arra, hogy korának megfelelő szövegeket halljon, az eredmény annál látványosabb lesz.

A belső képalkotás a kisgyerek számtalan tevékenységében megjelenik, nem csak a mesehallgatás során. Gondoljunk csak az álmokra, az álmodozásra, a játékra. Ezek során a gyerek az egész napos élményeit, szorongásait dolgozza fel. Minél inkább képes megalkotni a saját belső képeit ezen tevékenységek során, annál inkább képes lesz az őt foglalkoztató és sokszor nyomasztó történéseket, a felgyűlt feszültségeket is feldolgozni.

Itt jegyezném meg, hogy a TV-ben látott mesék azért nem helyettesíthetik a szülők által mondott meséket, mert onnan a kicsi készen kapja az „anyagot”, az agyának semmi munkája vele. Ez több szempontból sem hasznos neki de erről már biztosan sokat olvastál máshol, így ezzel most nem is fárasztanálak. :)

2. A mesékből úgy tanulhat problémákat megoldani a gyereked, hogy nem kell hozzá azokat átélnie

Réges-régen egy nagyon érdekes előadáson hallottam, hogy már az ősemberek is meséltek a tűz körül a gyerekeknek, hogy előre felkészítsék őket a rájuk leselkedő veszélyekre. Nem azt mondták nekik, hogy ezt és ezt csináld ha jön a medve, hanem elmesélték a törzs legtiszteltebb vadászának kalandjait és abból minden fiatal vadász megtanulta, mi a feladata. Ha mi nem is egy medvével való találkozásra készítjük fel a gyerekeinket, veszélyek azért Rájuk is leselkedhetnek.

Több olyan mesekönyv is kapható, amikben a főhős eltéved, aztán kalandos úton de végül szerencsésen hazatalál, minden galiba megoldódik. Ilyen, elkóborolt mesehősökről szóló könyvek pl. a Bori eltéved vagy a Kisnyuszi elveszett. Nem minden kisgyerek veszti el a szüleit egy nagyáruházban vagy egy hétvégi szabadtéri buliban de azért nem baj ha van a kis buksijában egy történet arról, hogy a kedvenc mesehősük a pár hónapja hallott mesében odament a pénztárosnénihez vagy a rendőrbácsihoz segítséget kérni. A gyerekek agya csodálatos! A mesékből kiszedegeti a számára fontos dolgokat és azokat jó mélyen elraktározza a tudatalattijában. Amikor szükség van rá, szépen előkeresgéli. Így egy mese sem haszontalan. Sohasem tudhatjuk mikor lesz szükség az abból tanultakra.

3. A mese erőt ad

A szülőktől hallott mesék erkölcsi kapaszkodót adnak a kicsiknek. Hiszen megtanulja a jó és a rossz közötti különbséget és azt is, hogy a történetek végén a jó elnyeri méltó jutalmát. Fontos megjegyezni, hogy bár a gyerek életkorához passzoló mesékből válogatunk, a mesélés során belefuthatunk nehezebb, a gyerekek számára általunk „feldolgozhatatlannak” gondolt fordulatokba. Bizony a mesékben előfordulhat erőszak, félelem, gonoszság. De az igazán jól megírt történetek végén mindig ott a megoldás, a konfliktusok feloldása is. Éppen ezért soha ne szépítsük a történetet, ne „cenzúrázzunk”! A picik azt csipegetik ki a történetekből, amik számukra értékesek, az adott életszakaszukban fontosak és feldolgozhatóak. Minden kisgyerekes családban vannak olyan történetek, amik évről-évre visszatérnek és napokig kell olvasni a már kívülről fújt történeteket, újra és újra. Ez teljesen érthető, hiszen a gyereknek értelmi- és érzelmi fejlődésüknek köszönhetően ugyanaz a történet egy-egy év elmúltával teljesen új élményeket, „tanulnivalókat” tartogathat.

4. A mese a legjobb szókincsfejlesztő

 

Aki mindennap hall mesét, annak anyanyelvi fejlettsége az iskolába lépés idejére másfél évvel előzheti meg azt a gyerekét, aki nem, vagy csak rendszertelenül hall mesét”- nyilatkozta Vekerdy Tamás egy vele készült interjúban.

Megkértem 10 éves Borka lányomat találomra üsse fel két régi, oviskori kedvenc mesekönyvét és sorolja belőlük azokat a szavakat, amiket itthon egy hétköznapi beszélgetésben aligha használunk. Íme az eredmény:

kedveszegetten, lapályos, tocsogó, gubbaszt, zsombékos, araszol, hályog, becses, töpörödött, boglárkahajú, fodrozódik

Két könyv, két oldala. Szerintem ez önmagáért beszél. Mehetünk is tovább! :)

5. A mesélés segít a szociális képességek fejlődésében

Hányszor tapasztaljuk meg szülőként, milyen nehéz a gyereket egy-egy ovis vagy iskolás nap után szóra bírni. Mindenkinek ismerős a „Mi volt ma az oviban”, „Semmi” párbeszéd. A mesekönyvek szövegei, illusztrációi azonban gyakran jelentenek belépőt egy jó kis beszélgetéshez. Nincs is annál nagyobb élmény, mikor egy összebújós mesélés után a pici gyerekünk megosztja velünk a történettel kapcsolatos gondolatait. Sokszor köti a mesét a saját életéhez, eszébe jut egy-egy kis sztori, amit talán addig nem is hallottunk tőle. Fontos, a későbbiekben oviban, iskolában és a mindennapi életben sokszor szükséges társalgási fordulatokat gyakorolhat, kérdésekre válaszolhat vagy önmaga tehet fel kérdéseket Nekünk.

6. A mese utat mutathat önmagunk és mások megismeréséhez

A kicsik a mesék hallgatása közben gyakran találkozhatnak hozzájuk hasonló vagy hasonló helyzetben lévő karakterekkel. Fontos számukra, hogy lássák, hogy más is ugyanolyan problémákkal küzdhet mint ők és hogy ezekre a problémákra van megoldás. A magyar könyvpiacon pl. több gyerekkönyv foglalkozik a gyerekek közötti csúfolódással, kiközösítéssel. Ezek a történetek segítik a bántást elszenvedő gyereket, hiszen látja, hogy problémája nem egyedi és megoldható. De hasznosak lehetnek az ellenkező térfélen lévő, bántalmazó gyereknek és a gyerekközösség passzív tagjainak is, hiszen megmutatják a bántalmazott gyerek nézőpontját is. És itt már rá is térünk a következő pontra:

7. A mese empátiára, toleranciára tanít

Egy kisgyerek lelki és szellemi fejlődése során eljön az a pont, hogy érdekelni kezdi mások sorsa, érzelmei, gondolatai. A mesék szereplői számtalan példát sorakoztatnak fel előtte, így idővel képes lesz mások cselekedeteit, helyzetét jobban megérteni, elfogadni. A mesék varázslatos működését mutatja, hogy a történetekben megjelenő érzelmek, viselkedési mintázatok szintén észrevétlenül surrannak be a kisgyerek tudatalattijába, hogy onnan bármikor előhívhassa és használhassa őket.

8. A mese elmélyíti a szülő-gyerek kapcsolatot

Nem véletlenül mondják gyakran a gyerekneveléssel foglalkozó szakemberek: mindegy mit, mindegy hogyan, csak mesélj! A szülő megnyugtató közelsége, kedves hangja, 100%-os figyelme felbecsülhetetlen a kisgyerek lelki és szellemi fejlődésének szempontjából. Kádár Annamária pszichológus, a Mesepszichológia könyvek szerzője nem véletlenül fogalmaz úgy: Ne szánj, hanem SZENTELJ IDŐT A MESÉLÉSRE!

9. Az esti mese lehet az út a nyugodtabb estékhez

A kiegyensúlyozott, boldog gyerekkor egyik feltétele a megfelelő napirend kialakítása, hiszen a minden nap ismétlődő tevékenységek növelik a gyerek biztonságérzetét.

Pár hónapja Angliában azért indították el a BATH, BOOK, BED kampányt, hogy felhívják a szülők figyelmét a mese fontos szerepére az esti rutin kialakításakor. Egy kellemes fürdő, egy összebújós mesélés és jöhet az ágyikó! Több évszázados tapasztalat, hogy a gyerekek számára a mese a tökéletes átmenet a nappal és az éjszaka között. A mesék feszültségoldó hatása és a szülők meghitt közelsége hosszú távon biztos belépő a nyugodtabb estékhez és éjszakákhoz.

10. A mesélés egy család életében az egyik legnagyobb közös szórakozás!

Egy vicces mese, nagyobb ovisoknál, kisiskolásoknál egy izgalmas gyerekregény szülőnek és gyereknek is remek kikapcsolódás. Anyaként sok olyan szép pillanat maradt meg az emlékezetemben, ami a mesélésekhez köthető. Amikor először csodálkoztunk rá Máté Angi gyönyörű történeteire a nagyszülőkkel közösen egy nagy ágyon kuporogva. Amikor a gyerekszobából esténként csak a nagy nevetések szűrődtek ki, miközben Apa gyerekkori kedvencét, A Négyszögletű Kerek Erdőt olvasta a lányunknak. De örökre bevésődött az emlékezetembe az a délután is, amikor 6 órát töltöttünk beteg pici lányommal kedvenc gyerekkönyvsorozatunk frissen beszerzett részével a nappali kanapéján, úgy hogy egyszer csak arra eszméltem, felolvasás közben már szinte nem is látom a sorokat, úgy ránk sötétedett. És még az a fránya láza is lement!

Azt mondják, hogy a mesélést nem lehet elég korán elkezdeni. Már a pocakban kuporgó babának is érdemes kis történeteket mondani. Ehhez én csak annyit tennék hozzá, hogy a mesélést soha nem is késő elkezdeni! Ha Te is kisgyereket nevelsz de még nem fedeztétek fel a környék könyvtárát, könyvesboltját ne hagyjátok ki! A mesékkel, könyvekkel az egyik legnagyobb, életre szóló ajándékot adod a gyermekednek.

 

 

Ha Te is mesehallgató, esetleg már önállóan olvasó gyereket nevelsz vagy csak ezután kezditek a "mesés utazást", csatlakozz most induló közösségünkhöz, a "NEVELJÜNK OLVASÓKAT!" csoporthoz! Mikor, mit és hogyan olvassunk a gyerekeknek, mit adjunk az önállóan olvasó kisiskolás kezébe? Itt mindenre megkeressük a választ! Korosztályos és tematikus listákat készítünk közösen a legjobb gyerekkönyvekből. Tippeket, trükköket, inspiráló ötleteket osztunk meg egymással, hogyan neveljünk olvasókat. Várunk szeretettel! 

A bejegyzés trackback címe:

https://egigerokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr4014275017